Agrárközélet

11 milliárd forintos vízvédelmi fejlesztés veszi kezdetét

MTI, fotó: Krizsán Csaba

Árvízvédelmi és vízpótlási feladatokat ellátó úgynevezett nagyműtárgyakat korszerűsítenek bruttó 11,171 milliárd forintból a Dunán, a Tiszán, a Rábán és a Répcén - jelentette be az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója csütörtökön a dunakiliti duzzasztómű közelében.

Láng István elmondta, hogy e műtárgyak állapota jelenleg elhanyagolt, noha nagy szerepük van árvízkor és aszálykor egyaránt. A fejlesztést az Európai Unió 85 százalékkal támogatja, a maradék részt a magyar állam biztosítja.

Összesen hét műtárgyat korszerűsítenek 2021 október végéig: a bajai Deák Ferenc-zsilipet, a dunakiliti duzzasztóművet, a Rábán található nicki duzzasztóművet, a Ráckevei-Dunaágon található Kvassay hajózsilipet, a Tiszán lévő kiskörei vízlépcsőt, a Répce folyónál lévő góri tározót és a Tiszán található nyugati főcsatorna beeresztőzsilipét.

A beruházás eredményeként a műtárgyak jelentős térségi szerepet látnak majd el az árvízvédelem, az ívóvíz és az öntözővíz biztosításában, valamint az energiatermelésben és a hajózásban.

Nagy István agrárminiszter arról beszélt, hogy megfelelő egyensúlyt kell tudni teremteni a között, hogy „a víz az úr” és a között, hogy az „ember alkotó, cselekvő munkája csodákra képes”. A feladat az, hogy hogyan tudunk a meglévő vízzel okosan bánni, hogyan tudunk olyan vízszinteket létrehozni, hogy a területeken mezőgazdasági tevékenységeket lehessen végezni, lehessen közlekedni és élni.

Kitért arra is, hogy meglátása szerint a vízügyi tevékenység paradigmaváltáson esett át az elmúlt években itthon, szükség van a vízügyi szakemberek tudására és munkájára, „nekünk az életünk függ attól, hogy ők a munkájukat jól végezzék”. A Szigetköz jó példa erre, mert újra vizet, szabályozható mennyiségű és kiváló minőségű vizet „varázsoltak” oda – mondta.

Bozóki László, a kivitelező MBH-HÍD konzorcium főépítésvezetője elmondta, hogy a legnagyobb korszerűsítésre váró műtárgy a dunakiliti duzzasztómű, amelyet 1984-ben kezdtek el építeni, de teljesen még nem fejezték be. A felújítással biztonságosabbá válik a Mosoni-Duna és a mentett oldali vízpótló rendszer felső vízpótlása.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A 10. Keceli Meggyfesztivál margójára - avagy az összefogásért kiállt minden oldal

2019. június 12. 04:36

Múlt hét végén került megrendezésre a jubileumát ünneplő Keceli Meggyfesztivál, melynek első napján egy igazán színvonalas szakmai konferencián lehettem első előadó és mint ebből adódik, egy kicsit a napi „kitárgyalnivaló” fő téma bedobója.

Pocsék volt a tavalyi gabonatermés Finnországban

2019. április 13. 06:19

A délnyugati régió Finnország kenyereskosara, amely rendszerint az országos gabonatermés jó 20 százalékát adja, tavaly azonban a szokásosnál nagyjából 30 százalékkal kevesebbet takaríthattak be.

Az aszály megrövidíti a belga sült krumplit!

2018. november 18. 07:37

A franciául frites-nek nevezett, és gyakran majonézzel fogyasztott sült krumpli a belgák mindennapi ropogtatni valója, a méretcsökkenés tehát felér egy kisebb nemzeti katasztrófával.

A meleg már a gyümölcsöket is megperzselheti

2018. augusztus 7. 06:52

Ismét csökken a csapadékhajlam, többnyire napos, száraz időben lehet haladni a szántóföldi munkákkal. A legmelegebb órákban sokfelé alakul ki légköri aszály, a hét közepén pedig a növények levelét és a gyümölcsöket érintő perzselés veszélye is fennáll. A hét közepétől fokozódik a hőség, szerdától helyenként a 35 fokot is meghaladja a maximumhőmérséklet.