Agrárközélet

3,4 milliárd forint támogatás az iskolatej-programra, 2,72 milliárd az iskolagyümölcs-programra

Agrofórum Online

Az iskolatej-programban a 2013/2014-es tanévben már 345 ezer gyerek részesült ellátásban, az iskolagyümölcs-programban ez a szám 538 ezer.

Tavaly mintegy egymilliárd forinttal több jutott az iskolagyümölcs-program finanszírozására. Az iskolatej-programban 2014-ben csaknem 3,4 milliárd forintot folyósítottak az intézményfenntartók és szállítók részére – közölte a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) hétfőn az MTI-vel.

A programban részt vevő iskolásoknak és óvodásoknak kiosztott tejtermékek értéke alapján az MVH 2014-ben mintegy 1 milliárd forinttal nagyobb összeget folyósított támogatásként, mint az előző évben. Ennek fő oka, hogy a korábbi évekhez képest nőtt a program népszerűsége, és a programban részt vevő gyerekek száma.

Az iskolatej-programban a 2012/2013-as tanévben szállítási időszakonként átlagosan 250 ezer gyerek részesült ellátásban, míg a 2013/2014-es tanévben már 345 ezren.

A részt vevő intézmények és gyerekek száma azóta is nő. Az intézkedéssel a Földművelésügyi Minisztérium (FM) segíti a tanulók egészséges termékekhez való hozzájutását, illetve támogatja a hazai tejtermelőket – áll a közleményben. 

A program a magyar költségvetés és az Európai Unió (EU) társfinanszírozásában valósul meg, ebből az uniós arány 2014-ben 17,6 százalék volt – tartalmazza a közlemény.

Tavaly mintegy egymilliárd forinttal több jutott iskolagyümölcs-programra

A tájékoztatás szerint a programban jelentős előrelépés történt múlt évben. Tavaly ugyanis mintegy 2,72 milliárd forint, mintegy 1 milliárd forinttal több támogatást fizettek ki erre a célra.

Ennek pénzügyi hátterét a szaktárca rendeletmódosítása teremtette meg. Így nemcsak az általános iskola 1-4. évfolyamán, hanem az 5-6. évfolyamon tanuló gyermekek, valamint a nyolc évfolyammal működő középfokú nevelési-oktatási intézmények 1-2. évfolyamán tanuló gyermekek is a támogatás kedvezményezettjei lehettek.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a program segítségével az iskolai tanulók egészséges táplálkozása mellett a helyi termelők tevékenységét is támogatja.

Az iskolagyümölcs-programban a 2012/2013-as tanévben szállítási időszakonként átlagosan 341 ezer kisdiák, a 2013/2014-es tanévben pedig már 538 ezer tanuló kaphatott friss zöldséget, gyümölcsöt vagy zöldség- illetve gyümölcslevet.

A legkedveltebb termékek az alma, a körte és a különböző zöldség- és gyümölcslevek voltak, emellett még sárgarépa, paprika, paradicsom, szilva, földieper, nektarin és cseresznye került a gyermekek asztalára – tartalmazza a közlemény.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Fókuszban az almalisztharmat

2018. május 24. 10:42

A gyümölcsösök aktuális növényvédelmi problémáira és a lehetséges megoldásokra hívjuk fel a szakemberek figyelmét szakcikkünkben.

A monília elleni védekezés virágzáskor

2020. március 31. 08:17

Csonthéjas gyümölcseink esetén kiemelt figyelmet kell fordítani a virágzáskor fertőző kórokozók, köztük a legveszélyesebb: monília elleni védekezésre. Ráadásul most az időjárás is hajlamosít a járvány kialakulására, hiszen a melegebb napokat hűvösebb, csapadékosabb, párás napok váltogatják, ami nagyon kedvező a monília számára.

Az almafák nyári metszése

2020. április 24. 12:17

Termő korban a fajta érési ideje szerint kell különbséget tennünk abban, hogy a nyári metszést hogyan végezzük. A nyári érésű fajták fáit a szüret után termőre lehet metszeni. A metszés időpontja augusztus második felére, szeptember elejére esik. Az őszi és téli fajtáknál legcélszerűbb ezt a beavatkozást akkorra időzíteni, amikor a hajtásnövekedés már leállt, az idei hajtások csúcsrügyben záródtak.