Agrárközélet

A GMO-mentes mezőgazdaság esély és biztos megélhetés

Agrofórum Online

A genetikailag módosított szervezetektől (GMO) mentes mezőgazdaság esélyt és biztos megélhetést jelent Közép- és Délkelet-Európában - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az MTI-nek nyilatkozva egy Bécsben tartott agrártanácskozást követően.

A konferencián tíz közép-európai és nyugat-balkáni ország agrár- és környezetvédelmi vezetői közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben kijelentik, hogy összehangolják a GMO-ra vonatkozó politikájukat. A miniszter ismertetése szerint a nyilatkozatban kijelentik, hogy GMO-mentes és hagyományos mezőgazdaságot szeretnének, és átvennék azokat a tapasztalatokat a szabályozásban, a védjegyezésben és a termelésben, amelyeket Magyarország, Ausztria és a többi elkötelezetten GMO-mentes ország már az elmúlt időszakban kialakított.

Fazekas Sándor jelentős előrelépésnek értékelte a létrejött megállapodást és az érdekek összehangolását. „Magyarország már az elejétől fogva kezdeményező volt a GMO-ellenes összefogásban” – fogalmazott a miniszter. A tárcavezető úgy vélte, hogy versenyelőnyt jelent a GMO-mentes termelés, hiszen a fogyasztóknak GMO-mentes élelmiszerre van igényük és Magyarország nem akarja beengedni a kockázatos mezőgazdasági megoldásokat.

Fazekas Sándor az MTI-nek arról is beszélt, hogy Magyarország Ausztriával és Németországgal együtt a júniusi agrártanácsülésen előterjeszti az európai szója nyilatkozat elfogadására vonatkozó javaslatát, amelyet a tervek szerint a brüsszeli állandó képviseleten júliusban írnak majd alá.

Fazekas Sándor emlékeztetett az általa korábban indított Szövetség a GMO-mentes Európáért kezdeményezésre, amelyhez tizenegy uniós tagállam és hét unión kívüli ország is csatlakozott. A miniszter kijelentette: mivel Magyarország a jó minőségű élelmiszertermelésben érdekelt, megvédi az emberek egészségét, a környezet tisztaságát, a biodiverzitást és a hagyományos mezőgazdasági termelést.

Az osztrák környezetvédelmi minisztérium által kiadott közleményben az olvasható, hogy a fenntarthatóan működő üzemeket, valamint a géntechnikával való előállítástól mentes régiókat védeni kell, nemcsak az egészség és az etikus magatartás, hanem az új piaci esélyek miatt is. Az osztrák agrárminiszter emlékeztetett: az Ausztriában húsz évvel ezelőtt létrejött GMO-ellenes népszavazási kezdeményezést akkor 1,2 millióan írták alá, azonban a hangulat azóta mit sem változott, hiszen az osztrákok még mindig döntően elutasítják a génmanipulált élelmiszerek fogyasztását.

(MTI/FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Új védjegy garantálja a magyar élelmiszerek GMO-mentességét

2018. április 4. 13:48

A világon elsőként a magyar alaptörvény mondta ki a mezőgazdasági termelés GMO-mentességét, ehhez kapcsolódik a vásárlók tájékoztatása, a fogyasztói tudatosság erősítése.

A génszerkesztés is GMO?

2018. július 26. 07:41

A mutagenezis útján nyert szervezetek genetikailag módosított élőlényeknek (GMO) minősülnek, ezért az uniós GMO-irányelv hatálya alá tartoznak, így vonatkoznak rájuk a szabályozásban szereplő kötelezettségek is - közölte döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.

Nagy István: esélyegyenlőséget kell biztosítani a gazdáknak a digitalizáció terén

2019. január 20. 10:08

Az agrárminiszter elmondta, hogy a digitális beruházások megtérülése egészen más a nagyüzemi méretű agrárvállalkozások és a kisgazdaságok esetében, ezért azt is meg kell vizsgálni, hogy miként lehet esélyegyenlőséget biztosítani.

A GMO-mentesség hozzájárul a versenyképességhez

2019. május 7. 06:02

A GMO-mentes politika eredményeként soha, egyetlen génmódosított növény sem került köztermesztésbe az országban, az jelenleg is teljeskörűen tiltott.