Agrárközélet

A Miniszterelnökség a vidékfejlesztési támogatások örökléséről

Agrofórum Online

A Miniszterelnökség a gazdálkodók eredményes fejlesztései, valamint a vidékfejlesztési források hatékony felhasználása érdekében kibővített, egységes eljárást dolgozott ki a támogatások öröklésének lehetősége érdekében.

A gazdálkodók érdekeinek érvényesítése céljából született módosítás szerint a támogatást igénylő elhalálozása esetén az örökös számára kiadhatóvá válik a támogatói okirat, amennyiben az örökös – a kérelem benyújtása mellett – maradéktalanul megfelel a pályázati felhívásban meghatározott jogosultsági és kötelezettségátadásra vonatkozó feltételeknek. Az új, kibővített eljárásnak köszönhetően nagyobb eséllyel valósulhatnak meg a tervezett vidékfejlesztési beruházások.

A Miniszterelnökség felhívja az érintettek figyelmét, hogy a jogosultsági ellenőrzés és a tartalmi értékelés csak a jogerős hagyatékátadó végzés benyújtását követően kezdődhet el. Az örökös pedig csak abban az esetben kaphatja meg a támogatást, ha az elhunyt részére a támogatói okirat kiadható lenne, illetve az értékelés eredményeként az örökös is elérte a támogatói döntéshez szükséges ponthatárt.

A fent említett esetekben a támogatói okirat kiadására vonatkozó kérelem benyújtási lehetőségéről minden esetben a Magyar Államkincstár tájékoztatja a vélelmezett örököst.

Az érintett gazdálkodók számára kialakított méltányos és előnyös támogatás-öröklésre vonatkozó szabályozás érdekében a Miniszterelnökség módosította az érintett pályázati felhívásokat, amelyek a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhetőek.

(Miniszterelnökség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

8,5 milliárd forint jut évente a borászat fejlesztésére

2018. március 6. 12:54

Magyarországon 2010 óta 20 ezer hektárnyi szőlőültetvény újult meg, 1500-2000 hektárral nőtt a szőlőterület, a ténylegesen betelepített terület 80 ezer hektár.

Versenyképesebb a magyar mezőgazdaság

2019. március 4. 10:33

Az agrártárca várakozásai szerint a mezőgazdaság beruházásainak dinamikus bővülése 2019-ben is folytatódik, amit a vidékfejlesztési források kifizetésének felfutása, és a minisztérium által tervezett beruházási hitelprogram is ösztönöz.

Vidékfejlesztési pályázatok kifizetési útmutatói jelentek meg

2018. november 13. 07:47

A Magyar Államkincstár honlapján elérhetők a kertészethez, valamint az állattartó telepekhez kapcsolódó beruházások kifizetésének igénylését megkönnyítő útmutatók.

Tájékoztató segít a Vidékfejlesztési Program kifizetési kérelmeinek benyújtásában

2018. június 1. 07:36

A közlemény tartalmazza az érintett pályázatok rövid ismertetését is, melyekről bővebben a hivatalos pályázati portálon olvashatnak.