Agrárközélet

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet szerint erős a magyar mezőgazdaság

Agrofórum Online

A magyar mezőgazdaság „jó erőben van”, amit az is mutat, hogy az ágazat szereplőinek mintegy 500 milliárd forintot kitevő bankbetét-állománya van, az ágazat állapota összességében pozitívan értékelhető – mondta kedden az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója az MTI-nek.

Kapronczai István az AKI fennállásának 60 évfordulója alkalmából rendezett tanácskozás előtt beszélt arról, hogy – részben az árhatások, részben az uniós támogatások miatt – az elmúlt három évben a magyar agrárgazdaság támogatottsági szintje utolérte a korábbi EU-tagokét, és így olyan mértékű forrás halmozódott fel a magyar mezőgazdaságban, ami megalapozhatja az ágazat későbbi fejlődését. Olyan támogatás- és gazdaságpolitikai környezetet kell teremteni, hogy az ágazatban meglévő pénzek megmozduljanak a fejlesztés érdekében – mondta.

Hozzátette, hogy egyes ágazatok versenyképessége még elmarad a legfejlettebbektől, ezek teljesítményét a már nagyon jól teljesítő felső 10 százalékhoz kellene folyamatosan közelíteni. 

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a hatvan éves Agrárgazdasági Kutató Intézet tiszteletére rendezett tanácskozás részvevőit köszöntő beszédében azt emelte ki, hogy az intézet szakmai támogatása nélkül a szaktárca nem tudta volna meghozni az elmúlt évek fontos döntéseit, például az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformjával kapcsolatban sem. 

A kutatók segítsége nélkül nehéz lett volna meghatározni például a termeléshez kapcsolt támogatások szintjét, de az egyes ágazatok abszorpciós képességének felmérése is fontos volt az átmeneti nemzeti támogatások kialakításához – mondta.

Hozzáfűzte: az AKI nemcsak az agrárgazdaságért felelős államtitkárság munkáját segíti, de szakmai információkkal kiszolgálja a minisztérium valamennyi államtitkárságát. Ez a tevékenység az AKI-t az agrártárca legfontosabb ökonómiai kutató bázisává, funkcióját tekintve pedig a minisztérium kiemelt háttérintézményévé tette.

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az intézet minisztériumi megrendelésre készített minden tanulmánya a szakmához lojálisan, egyértelműen gazdasági oldalról közelítette meg a vizsgált területet. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a minisztérium és az Agrárgazdasági Kutató Intézet közötti szinergia és jó együttműködés a jövőben is fennmarad, az egymás iránt tanúsított kölcsönös tisztelet és elismerés tovább erősíti a szakmai munka minőségét, a magyar mezőgazdaság szolgálatában.

Kapronczai István, az AKI főigazgatója – Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szavait idézve – beszédében emlékeztetett , hogy az Agrárgazdasági Kutató Intézet képes volt alkalmazkodni a jelentős politikai, társadalmi és gazdasági változásokhoz. Hangsúlyozta az intézetben dolgozók felelősek azért, hogy az AKI kutatatási eredményei az adófizetők hasznára „pénzre válthatók legyenek”.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Félmilliárdos leírás a BASF-nél

2019. október 1. 12:49

A BASF vezérigazgatója bejelentette, hogy 500 millió eurós egyszeri negatív tétel sújtja majd a 2019-es eredményt.

A Telihold vonzásában

2018. július 10. 06:15

Ehhez hasonló a címmel írtam egy bevezetőt az augusztusi lapszámunkhoz. Eredetileg valamiféle visszaemlékezés lett volna az elmúlt öt, majdnem hat évtized mezőgazdaságára, de a gondolataim – ki tudja mi okból – személyessé váltak és az emlékek leginkább rólam és nem a mezőgazdaságáról szóltak.

A GDP növekedésben a mezőgazdaságnak is fontos szerepe van

2018. november 25. 13:03

A GDP volumene 4,7 százalékkal bővült 2018. I-III. negyedévében és a KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság hozzáadott értéke is növekedett.

Továbbra sincs ember mezőgazdasági feladatokra

2020. április 24. 13:39

Csak részben jelenthet megoldást a mezőgazdaság akut munkaerő-igényére a más ágazatok nehézségei miatt felszabaduló munkaerő. Az elbocsátott dolgozók közül főként azok mehetnek majd idénymunkákra, akiknek már van tapasztalatuk ebben és közel élnek a termelés helyszíneihez – véli Malatinszki György. A Malagrow Kft. ügyvezetője szerint a mezőgazdasági szereplők számára hosszabb távon kifizetődőbb a technológiai fejlesztésre, a professzionális árutermelés feltételeinek megvalósítására koncentrálni.