Agrárközélet

Az árvízi kockázatok mérséklése a cél

Danube Floodplain/NAK

A Duna vízgyűjtőjén lévő árterületek helyreállításának vizsgálatával kíván hozzájárulni az árvízi kockázatok mérsékléséhez a tavaly kezdődött Danube Floodplain elnevezésű nemzetközi projekt.

A projekt 18 résztvevővel és 4 stratégiai partnerrel, a Duna Transznacionális Együttműködési Program keretén belül, az Interreg Europe 3,67 millió eurós támogatásával valósul meg. Magyarországról a projektben résztvevő partnerek a Szegedi Tudományegyetem, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG), a WWF Magyarország Alapítvány, valamint társult stratégiai partnerként az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A projekt partnerei az integrált vízgazdálkodás, a hagyományos és újszerű árvízvédekezési megoldások megfelelő kombinálása és a természetes vízmegtartás fejlesztése terén dolgoznak együtt.

A projekt magyarországi nyitórendezvényét január 23-án tartották Szolnokon. Itt elhangzott, hogy öt kísérleti helyszínt választottak ki a szakemberek, ahol gyakorlati beavatkozások megvalósíthatóságát vizsgálják. A Magyarországon kijelölt mintaterület a Közép-Tisza-vidéken található, Tiszapüspöki közelében. A magyar partnerek a rendezvényen nem csak a projekt célkitűzéseit mutatták be, de minél több ismeretet és tapasztalatot kívántak összegyűjteni a területen tervezett munkálatokhoz a meghívott érintett felek (vízgazdálkodási, természetvédelmi szakemberek, helyi önkormányzatok, különböző érdekcsoportok, szakmai tömörülések, civil szervezetek képviselői) segítségével.

Lovas Attila, a KÖTIVIZIG igazgatója kiemelte, hogy a projekt során példaértékű és egyedülálló együttműködés valósul meg a teljes Duna-vízgyűjtőn, azon belül pedig a Tisza-völgyben. Gruber Tamás, a WWF Magyarország Élő Folyók programvezetője a projekt célkitűzéseit és várható eredményeit ismertette. Jelezte, hogy a projekt keretében előkészített fejlesztéseket úgy szükséges megtervezni, hogy a biológiai sokszínűségre is jótékony hatással legyenek, és hozzájáruljanak az ökoszisztémák állapotának javításához. Ebből egyrészt a helyi lakosságnak is előnye származhat, másrészt ez által csökkenthetők az emberi beavatkozások okozta negatív környezeti hatások. Právetz Tamás, a KÖTIVIZIG árvízvédelmi referense mutatta be részletesen a mintaterületet és számolt be az ott tervezett beavatkozásokról.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Adategyeztetés szükséges a vízjogi engedéllyel rendelkezőknek

2018. június 27. 13:41

A felhívás minden olyan vízjogi engedéllyel rendelkezőre vonatkozik, akinek van már meglévő, hatályos engedélye, illetve akik 2018.január 1. és június 30. között szereztek érvényes vízjogi engedélyt.

Százezer hektárral növelnék az öntözhető területeket

2020. július 21. 10:33

Egy korábbi felmérés alapján 14 ezren gazdálkodó jelezte érdeklődését, akik egyébként 266 ezer hektárnyi területen fejlesztenék az öntözést. Az igény tehát megvan.

1,65 milliárd forintos támogatással megújul a jászsági vízgazdálkodási rendszer

2018. július 11. 15:07

A töltésemeléssel 62 centiméteres vízszintemelés érhető el, így a főcsatorna teljes hosszában összesen 2,65 millió köbméter víz áll majd rendelkezésre.

Elfogadták az Integrált Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervet

2019. szeptember 27. 13:47

A szeptember 26-i találkozón aláírták a felülvizsgált Tisza Együttműködési Nyilatkozatot, illetve elfogadták az Integrált Tisza Vízgyűjtő Gazdálkodási Tervet és közös programok elindításáról is döntöttek a szakemberek.