Agrárközélet

Búzakeményítő üzemet adtak át Visontán

MTI

A magyar élelmiszeripar újabb mérföldkövének nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a Viresol Kft. hétfőn átadott visontai búzakeményítő üzemét, amellyel - mondta - egy teljesen más dimenzióba léphet a gabonafeldolgozás az országban.

„Jó, ha nem csak számokból tudom, de láthatom is, ahogy épül Magyarország” – fogalmazott a kormányfő a Heves megyei településen.

Hangsúlyozta: a visontai üzem évi 250 ezer tonna magyarországi GMO-mentes búzát fog feldolgozni világszínvonalú, környezetbarát technológiával, hulladékmentesen. Ezzel a mennyiséggel, egy jó termésű évben, a gyár a kivitelre szánt magyar búza egytizedét dolgozhatja fel – mutatott rá Orbán Viktor, célul tűzve, hogy minél kevesebb búza hagyja el alapanyagként Magyarországot.

A miniszterelnök azt is világossá tette, hogy Magyarország „egy tapodtat sem enged” a GMO-mentességből, a magyarok ugyanis úgy döntöttek, nem akarnak génmódosított élelmiszereket látni a boltok polcain, amire a visontai gyár garanciát jelent.

Azt is kiemelte, hogy az átadott búzafeldolgozó nagy mennyiségben képes gluténmentes búzakeményítőt előállítani, amivel sokak életét megkönnyíti.

A kormányfő hangsúlyozta: „sok ilyen vállalatra lesz szükségünk a jövőben, bátor és vállalkozószellemű cégekre”, amelyek a hazai fejlesztés és innováció éllovasaivá válhatnak. A cél az – folytatta -, hogy a legfejlettebb megoldások hazai földön alakuljanak ki, hogy „azután ezeket az új technológiákat mi magunk alkalmazzuk”.

A visontai beruházáshoz biztosított 6,2 milliárd forintos kormányzati támogatással kapcsolatban Orbán Viktor megjegyezte: „adnánk az ország más városaiba és más falvaiba is, ha lenne több terv és több vállalkozószellem”. A magyar gazdaság fejlesztésének korlátját ugyanis ma nem a pénzszűke, hanem sokkal inkább az életképes, nagyvonalú, nemzetközileg is versenyképes tervek és vállalkozószellem hiánya jelenti – mondta.

A tulajdonosok képviseletében Mészáros Lőrinc a határidőre elkészült gyárat, amely Magyarország egyetlen és Közép-Európa legmodernebb búzakeményítő üzeme, innovatívnak, intelligensnek, környezetbarátnak, 21. századinak nevezte. Jelezte, hogy a gyárnak a szomszédos Mátrai Erőmű biztosít energiát.

Reményét fejezte ki, hogy a búzakeményítő gyár nagy sikereket fog elérni, egyúttal közölte: május-júniusra elkészül a második és a harmadik ütem.

A zöldmezős beruházás 33 milliárd forintba került, a kormány 6,2 milliárd forint támogatást adott hozzá, az önerő mértéke mintegy 30 millió euró volt, a többi részt hitelből fedezték – ismertette Mészáros Lőrinc.

Tóth Anett, a Viresol Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, fontos ipartörténeti nap a mai, az üzem a hazai innovációt és szakértelmet bizonyítja. Azt mondta, a sikeres működéshez minden szükséges előfeltételt megteremtettek, az iparágban elérhető legmodernebb technológiát alkalmazzák.

A Viresol Kft. visontai búzakeményítő üzeme az ünnepélyes átadás napján, 2019. február 11-én. Az üzem évi 250 ezer tonna magyarországi GMO-mentes búzát fog feldolgozni világszínvonalú, környezetbarát technológiával, hulladékmentesen. MTI/Koszticsák Szilárd

Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a Mátraalján élők büszkék az értékeikre, a földjükre, azt tisztelik és becsülik, aki erre építve értéket teremt, munkát ad.

Az eseményen kiosztott tájékoztatóban közölték: az Opus Global Nyrt. többségi tulajdonában lévő, 33 milliárd forintból megvalósult gyár – amelynek beruházása 2015-ben kezdődött – közvetlenül több mint 250, a beszállítókkal együtt mintegy 700 embernek ad munkát a térségben.

Az üzemben a búzát komponenseire bontják szét, és minden értékes alkotóelemét feldolgozzák.

A Viresol a világ legnagyobb multinacionális cégeinek beszállítója, termékeiket az élelmiszer-, gyógyszer- és vegyipar használja fel, emellett takarmánytermékeket is gyártanak. A visontai üzemben előállított alapanyagokkal az élet minden területén lehet találkozni: megtalálhatók a legtöbb termékben a papírtól a kozmetikai termékekig, a mosóportól a tablettákig, a csemperagasztótól a gipszkartonig, a keksztől a levesporig – olvasható a háttéranyagban.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Árcsökkenések hete az agrártőzsdéken

2020. szeptember 28. 04:37

A párizsi árutőzsdén a malmi búza értéke 1,2 százalékkal, azaz 2,25 euróval a tonnánkénti 192,25 euróig mérséklődött öt nap alatt. A kukorica piacán is a vevők uralták a kereskedést.

Veszélyes kártevők: kalászosok levéltetvei

2019. március 27. 07:58

Függetlenül attól, hogy a pázsitfűvek (Poaceae) közé tartozó kalászosok kártevői jelentősen megegyeznek, a kártevők nyomon követésének és sikeres megfékezésének mindig nagyobb hangsúlyt kell kapnia az intenzívebb termesztéstechnológiájú állományok (malmi búza, vagy sörárpa) esetében.

Ötéves csúcsra drágult a kukorica

2019. július 16. 04:37

A kukorica piacán az elmúlt időszak túlságosan is meleg és száraz időjárása okozott aggodalmakat. A kedvezőtlen időjárás hajtotta felfelé az árakat.

Jó hetet zártak a gabonapiacok

2020. február 24. 09:02

A szójabab árjegyzése három hetes csúcsra emelkedett, miután a Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma a 2020/2021-es gazdasági évre vonatkozó előrejelzésében azt jósolta, hogy az ország szójabab-készletei négy éves mélypontra eshetnek.