Agrárközélet

Csaknem 37 ezer őstermelői igazolvány érvényessége törlődik december 31-én

Agrofórum Online

A NÉBIH felhívja a figyelmet, hogy az őstermelői jogviszony folyamatosságának megőrzéséhez legkésőbb az év végéig ki kell váltani az új, plasztikkártya típusú igazolványt.

2015-ben csaknem 37 ezer őstermelői igazolványnál érvényesítettek 2017-es, illetve 2018-as betétlapot. Egy jogszabályi változás értelmében azonban a 2016. január 1-je előtt kiállított igazolványok 2016. december 31-én hatályukat vesztik. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) felhívja az érintettek figyelmét, hogy az őstermelői jogviszony folyamatosságának megőrzéséhez legkésőbb az év végéig ki kell váltaniuk az új, plasztikkártya típusú igazolványt.

Tavaly – az akkori előírásoknak megfelelően – 36 754 igazolványnál érvényesítettek 2017-re és/vagy 2018-ra szóló értékesítési betétlapokat a NÉBIH által vezetett Őstermelő Nyilvántartásban. A 2016. január 1-jétől hatályos jogszabálynak megfelelően azonban a 2016 előtt kiváltott, barna színű, papír alapú igazolványok december 31-el hatályukat vesztik. Ez igaz azokra az igazolványokra is, amelyekhez 2017-es és/vagy 2018-as betétlapot is érvényesítettek az őstermelők.

Az új jogszabály alapján a NÉBIH automatikusan kivezeti a nyilvántartásból a hatályukat vesztett igazolványokat, amiről az őstermelőt nem kell külön értesítenie és az intézkedésről hatósági döntés sem születik. A rendeletnek megfelelően, illetve az új igazolványok kiadhatóságának érdekében, a hivatal a január 1-je előtt kiadott igazolványok 2017-re és/vagy 2018-ra érvényesített értékesítési betétlapjait is törölte a nyilvántartásból.

A hatóság felhívja az őstermelők figyelmét, hogy a folyamatos őstermelői jogviszony megőrzéséhez új, plasztikkártya formátumú őstermelői igazolványt kell kiváltaniuk a 2017-es évre. Ezt december 31-ig a bejelentett és érvényes lakcímkártyával igazolt állandó lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes NAK megyei ügyintéző szervezeténél, falugazdásznál kell kérvényezniük. Az igazolvány kiállítása és érvényesítése díjmentes. A falugazdászok címei és elérhetőségei itt megtekinthetők.

Az új igazolvány számos előnnyel jár: védett az esetleges hamisítás ellen, hozzájárul a tisztességes versenyhez és öt évig hatályos. Az új típusú őstermelői igazolvány egyben adathordozó is, a NÉBIH nyilvántartásában szereplő összes, az őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.

További információk az új típusú igazolványról a NAK weboldalán olvashatók.

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Földművelésügyi Igazgatóság

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Fontos a felelős állattartás

2019. április 20. 10:03

Nem szabad élő állatokat ajándékozni, csak olyan helyre, ahol alapos megfontolás után vágnak bele a gondozásukba.

Elérhetőek a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez szükséges útmutatók

2020. január 27. 09:02

Elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez támpontot nyújtó útmutatók.

Május végéig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat

2020. május 11. 13:02

Már elérhető az élelmiszerlánc-felügyeleti díj elektronikus bevallási felülete a Nébih honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában.

Januárban újra lehet pályázni a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyért!

2019. december 8. 04:36

A védjegyrendszerben az állami szerepvállalás garanciát jelent a minőségre, többek között azért, mert a Nébih laboratóriumai adják az ellenőrzés hátterét, és az Arany Fokozat elnyerésének alapjául szolgáló Termékmustra mögött is a hivatal szakemberei állnak.