Agrárközélet

Egyre többen dolgoznak a mezőgazdaságban

Agrofórum Online

A mezőgazdaságban is tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma az idén; az első három hónapban az ágazatban már több mint 211 ezeren dolgoztak – közölte Czerván György.

A mezőgazdaságban is tovább emelkedett a foglalkoztatottak száma az idén; az első három hónapban az ágazatban már több mint 211 ezeren dolgoztak – közölte Czerván György.

Ebben az időszakban 11,2 százalékkal, 21 300-zal dolgoztak többen a mezőgazdaságban, mint az előző év azonos időszakában – ismertette a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Tavaly az év egészében több mint 230 ezren dolgoztak a magyar mezőgazdaságban főállásban. Ez 13 600-zal több volt az egy évvel korábbinál, és 7,2 százalékos bővülést jelentett. Öt év alatt pedig az ágazatban dolgozók száma 30 400-zal, 17,6 százalékkal bővült.

A mezőgazdaság a nemzetgazdaságban foglalkoztatottak számából 4,8 százalékot ad. A foglalkoztatás-bővülés jórészt az egyéni gazdaságokban és a kisméretű gazdasági szervezeteknél ment végbe – jelezte az államtitkár. Ugyanakkor kitért arra, hogy az ágazatban is tapasztalható, hogy a képzett szakemberek egy része külföldön vállal munkát. Az országban nem az agráriumban a legmagasabbak a jövedelmek, ennek ellenére sikerült a foglalkoztatás növelése az ágazatban – tette hozzá.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Amerika 12 milliárd dollár segélyt ad a farmereknek a vámtarifák okozta veszteségeik enyhítésére

2018. július 25. 06:38

A program értelmében a kormányzat közvetlen pénztámogatást nyújt szója-, kukorica-, gabona- és gyapottermesztőknek, illetve sertéstenyésztőknek és tejtermelőknek.

A termelői árak a ráfordítási áraknál nagyobb mértékben nőttek

2020. augusztus 8. 06:36

A növényi termékek 4,1%-kal, az állatok és állati termékek 7,7%-kal drágultak 2019-ben az előző évhez képest.

Betanított munkásokat várnak az agrárcégek

2018. április 9. 10:57

A vállalkozások egyre nehezebben találnak megfelelő dolgozót, a munkaerőhiány mellett a tapasztalat hiánya és az alacsony képzettség is akadályozza az álláshelyek betöltését.

Hullámzó az orosz mezőgazdaság tízhavi teljesítménye

2019. december 16. 09:02

Október végéig a szarvasmarha és a baromfi forgalmazás 2 százalékkal 9,5 millió tonnára nőtt, tejből 4,4 százalékos emelkedéssel 13,5 millió tonna, tojásból pedig 0,4 százalékkal több, vagyis 26,6 milliárd darab került a piacra az év első tíz hónapjában.