Agrárközélet

Hátrányos is lehet a zártkertek átminősítése?

Agrofórum Online

Az, hogy a zártkertet ki tudják vonni a művelés alól, attól nem változik meg egy terület besorolása, de könnyebbé válik például az értékesítése.

Meghosszabbították a határidőt, jövő év végéig még ingyenesen lehet a földhivatalokban megváltoztatni a zártkertek besorolását, a művelési ágak kivonásával, ám egy konkrét hallgatói panasz alapján, van ahol ez ellentétes a helyi önkormányzat terveivel. A lehetőséggel még nem lesz építési telek a termőföldünkből, mégis előnyösebb módon lehet azt használni, de ahol ez ütközik a hivatal elképzeléseivel, nem előnyt, hanem néha hátrányt jelent.

Zártkerti vagy más néven termőföldi kategóriába eső ingatlanok művelés alóli kivonásának pont az lenne a lényege, hogy meggyorsítson vagy lekövessen élethelyzeteket, amelyek településrendezési vagy településfejlesztési tárgyúak. Vannak ugyanis olyanok, akik a zártkertekben nem feltétlenül mezőgazdasági művelés céljából élnek vagy tevékenykednek, hanem pusztán szükségszerűségből, szokásból akár életvitelszerűen is ott laknak – mondta Szántó János, Budafok-Tétény jegyzője.

Az, hogy a zártkertet ki tudják vonni a művelés alól, attól nem változik meg egy terület besorolása, de könnyebbé válik például az értékesítése. Tehát, ha valakinek van egy zártkertje, amit nem használ intenzíven mezőgazdasági célra és szeretné eladni, akkor a jövőben úgy tudja értékesíteni, mint egy normál ingatlant, és nem kell végigmenni a jelenlegi szigorú jóváhagyási szabályokon, ami a termőföldekre vonatkozik.

Gondok vannak Pátyon

Pátyon, a település egyharmada zártkerti ingatlan és sokan, egyre többen élnek ott. A településen gondot okoz, hogy ellentmondásos a külterületen élők adózása, ezt az okozza, hogy a különböző jogszabályok nem harmonizálnak egymással. Az építési és agglomerációs törvény szerint a külterületi kertes övezetekben nem lehet olyan épület, amelyeknek lakófunkciója van. Ezzel szemben az 1992-es törvény lehetővé teszi, hogy bármilyen, akár gazdasági funkciójú építményben is lakcímet lehet létesíteni – magyarázta Székely László, Páty polgármestere.

Pátyon a külterületen élők építményadót fizetnek, ami egy 40 négyzetméteres területű építmény esetén is duplája a belterületi kommunális adónak. Ez a kormány általi lehetőség, hogy a zártkertből kivonják a minősítést, ez azt jelenti Pátyon, hogy a 2006-ban meghozott adózási rendelet alapján az építménnyel nem fedett telekrész beépítetlen terület lesz, amit telekadó fizetési kötelezettség terhel. „Tudom, hogy ez aránytalanul magas az ottani lakóknak ezért októberben javaslatot tettem, hogy a művelés alól kivont telkek kapjanak adómentességet, ezt azonban nem szavazta meg a testület. Újra beterjesztettem a javaslatot, de hiába” – magyarázta a polgármester.

A pátyi telektulajdonosok ombudsmanhoz fordultak.

(OrientPress)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Tavasszal ismét itt a zártkert megújítási program

2019. március 25. 07:46

A program célja, hogy a falvakban és kistelepülések határában lévő zártkertekben újra induljon a hagyományos gazdálkodás, őshonos gyümölcsfajtákat telepítsenek az emberek, a termésből pedig minél jobb minőségű helyi termék készüljön.

Kihirdették a Zártkerti Program nyerteseit

2018. március 29. 14:29

A pályázatok támogatására 2.000.000.000 forint áll rendelkezésre, projektenként maximálisan 10.000.000 forint értékben.

Megszűnt a zártkertek átminősítése

2018. október 1. 06:52

Nem tervezi a zártkertek átminősítésére korábban adott könnyítés meghosszabbítását a kormány, ahogyan hasonló intézkedéseket sem tervez a jövőben az Agrárminisztérium.

Idén is lesz zártkerti revitalizációs program

2019. július 3. 08:03

A zártkerti revitalizációs programmal szeretnék elérni, hogy a falvakban és a kistelepülések határában lévő zártkertekben újrainduljon a hagyományos gazdálkodás, lehetőleg őshonos gyümölcsfajták telepítésével.