Agrárközélet

Hét éve bővül a magyar mezőgazdaság

FM Sajtóiroda

Európai összevetésben is kiválóan teljesít a magyar agrárium – jelentette ki egy kartali gazdafórumon az agrárgazdaságért felelős államtitkár. Czerván György az elmúlt hét év mezőgazdaság kibocsátási értékeit elemezve elmondta: folyó áron számolva az unióban Magyarországon volt a legnagyobb növekedés.

A mezőgazdasági kibocsátás 2017-ben 2 534 milliárd forint volt, a megelőző éveket figyelembe véve ez folyó áron 50 százalékos bővülést jelent. Figyelemre méltó, hogy ez az érték az uniós országok átlagában mindössze 15 százalék volt.

A kiváló eredmények alapját a gazdák áldozatos munkája teremtette meg, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium minden rendelkezésére álló eszközzel támogatott. 2016-ban rekordtermés volt napraforgóból, repcéből és szójából, 2017-ben sokéves csúcsot döntött meg a búza átlaghozama, az árpa pedig minden idők legmagasabb átlagtermését produkálta. Az állattenyésztés oldaláról kiemelendő, hogy a tejtermelő ágazatot két éven át sújtó európai válság közepette is kitartottak a hazai szarvasmarha tartók. A tejelő tehén állomány nem csökkent, az egy tehénre jutó tejtermelés pedig 2016-ban 7 562 liter volt, ami történelmi rekordot jelent.

Az agrár-külkereskedelem mérlege is jól alakul, miközben kivitelünk a 8 milliárd eurót is meghaladja, addig az import nem éri el a 3 milliárdot. Az agrárexport 2017-es növekedése elsősorban a gabonafélék, a növényi olajok, a tejtermékek, az olajos magvaknak valamint a szeszeszes italok emelkedő kivitelének köszönhető.

A mezőgazdasági foglalkoztatás is bővült, 2017. III. negyedévében közel 220 ezer fő dolgozott az agráriumban, ami 25 %-kos növekedést jelent a 2010-es adathoz képest.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Megduplázódott az Opus agrárbevétele

2020. június 4. 15:17

Az értékesítés nettó árbevétele is 108 százalékkal nőtt: míg 2020 első negyedévében már 13,52 milliárd forint, addig tavaly ugyanezen időszakban még csak 6,5 milliárd forint volt 2020 első negyedévében.

Agrárminiszter: növelni kell a mezőgazdaság versenyképességét!

2018. augusztus 28. 12:51

A versenyképes és innovatív magyar mezőgazdaságért dolgozunk mindannyian - mondta Nagy István agrárminiszter a Magyarország nagyköveteinek megtartott őszi misszióvezetői értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Megnyitotta kapuit a Nemzetközi Zöld Hét Berlinben

2019. január 20. 08:49

A Nemzetközi Zöld Hét 93 éves történetében az idén mutatkozik be a legtöbb kiállító, 61 országból 1750-en. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik, ami szintén rekord. Magyarország előkelő helyen, Franciaország és Lengyelország mellett kapott helyet.

Gázt adott a Yamaha! - Erősítenek a mezőgazdasági robottechnológiában

2018. december 1. 11:37

A 12 millió új-zélandi dollárt érő befektetés révén startup, a Robotic Plus 15 százaléka került japán kézbe.