Agrárközélet

Nagy István: az agráriumban dolgozókra mindig számíthatunk

MTI/Czeglédi Zsolt

Sok minden leállt az országban a járványhelyzet miatt, de azok, akik az ország mindennapi élelmét állítják elő, nem állhattak le; az agrárium szereplőire mindig lehet számítani - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szombaton a Hortobágyon, a 24. gulyásverseny és pásztortalálkozó ünnepi megnyitóján.

Nagy István hozzátette, az elmúlt időszak is azt bizonyította, hogy az agrárium, az élelmiszeripar stratégiai ágazat.

A biztos alapot pedig azok az öregek és ifjak jelentik, akik szombaton felsorakoztak a versenyre, együtt ünnepelnek, tanulnak, énekelnek, táncolnak – mondta.

A 21. század agráriuma ezekre a hagyományokra épül, a kormány pedig százmilliókkal támogatja az ágazatot, az állattenyésztés fejlesztését – hangsúlyozta Nagy István.

Az agrárminiszter üdvözölte a pásztorok utánpótlását adó bojtárokat, akik bár választhattak volna könnyebb pályát, szabadabbat, a természethez közelebb lévőt azonban szavai szerint bizonyosan nem. Ezek a fiatalok értik, hogy „emberi a munka, isteni az áldás” – jegyezte meg Nagy István.

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. igazgatója emlékeztetett arra, hogy a hagyományos pünkösdi rendezvényüket, csakúgy mint a kihajtási ünnepet és a lovas napokat, az idén nem tarthatták meg a járványhelyzet miatt.

Az összetartásra, összefogásra azonban szükség van, ezért úgy döntöttek, hogy most ősszel mégis megtartják a gulyásversenyt és pásztortalálkozót, amelyre az ország minden területéről érkeztek résztvevők a Hortobágyra.

A pusztai állatparkban pénteken és szombaton tíz felnőtt és kilenc bojtár gulyáspáros méri össze szakmai tudását, mesterségük fogásait.

A rendezvény szervezői, a Hortobágyi Nonprofit Kft. és a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, a gulyások és a magyar szürkemarha ünnepén a rideg állattartásban élő állatokat vigyázó gulyások körében még ma is élő hagyományokat és napi feladataikat kívánják bemutatni a nagyközönség számára – hangzott el a megnyitón.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Amerika 12 milliárd dollár segélyt ad a farmereknek a vámtarifák okozta veszteségeik enyhítésére

2018. július 25. 06:38

A program értelmében a kormányzat közvetlen pénztámogatást nyújt szója-, kukorica-, gabona- és gyapottermesztőknek, illetve sertéstenyésztőknek és tejtermelőknek.

Betanított munkásokat várnak az agrárcégek

2018. április 9. 10:57

A vállalkozások egyre nehezebben találnak megfelelő dolgozót, a munkaerőhiány mellett a tapasztalat hiánya és az alacsony képzettség is akadályozza az álláshelyek betöltését.

Beruházásokkal megyünk a siker elébe

2018. december 18. 14:06

A talpon maradásért folyamatosan küzdenek az agrárium szereplői is. A termelők jelentős része tudja, hogy fejlesztés nélkül menthetetlenül hátrányt szenvedne a versenytársakkal szemben.

Mezőgazdaság: jöjjenek a fiatalok!

2019. július 24. 09:21

A több évtizede gazdálkodó mezőgazdasági termelők nagy részénél napjainkban egyre sürgetőbbé válik a generációváltás. Mindez óriási kihívás elé állítja az ágazatot, ugyanakkor lehetőséget is jelent, hiszen a fiatalokkal friss, az információs társadalom nyújtotta tudás is bekerülhet a mezőgazdasági gyakorlatba. Az OTP Agrárszakértői szerint célszerű lenne megerősíteni a fiatal gazdákat segítő eszközöket.