Agrárközélet

Komoly bajban a kávézólánc

Agrofórum Online

Újabb tőzsdei tagság elvesztéséről szóló figyelmeztetést kapott a Luckin Coffee. A kínai vállalat a Nasdaq-tól kapott újabb értesítést a tőzsdei tagságának megvonásáról.

Erre azt követően került sor, hogy a pénzügyi kimutatásainak meghamisítása kapcsán botrányba keveredett vállalat nem tett eleget az adatszolgáltatási szabályoknak, és nem publikálta június 17-ig az éves beszámolóját. A Luckin Coffee korábban május közepén is kapott a Nasdaq-tól értesítést miszerint eltávolítanák a vállalat részvényeit a tőzsdéről. Akkor a pénzügyi adatok meghamisításával és a hamisítás részleteinek közzétételének hiányával indokolta a kizárást a Nasdaq – húzta alá az Equilor Befektetési Zrt.

A vállalat menedzsmentje hozzátette, hogy rendületlenül dolgoznak, hogy minél hamarabb közzétegyék az éves jelentésüket, ugyanakkor az új típusú koronavírus-járvány és a botrányt követő belső vizsgálatok jelentősen lassították ezt a folyamatot. A hír hatására tegnap 12,3 százalékot esett a vállalat részvényeinek árfolyama.

A 2017-ben alapított és tavaly májusban az amerikai tőzsdére bevezetett Luckin Coffee egyébként arra építi piaci stratégiáját, hogy jelentős mértékben növekszik a kínai kávéfogyasztás.

Kiemelt kép: luckincoffee.com

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Sokat esett a búza ára

2019. december 7. 05:38

A búza jegyzésára 0,7 százalékkal a tonnánkénti 191,2 dollárnak megfelelő szintig csökkent Chicagóban. A termék kurzusa négy hónapja nem zuhant annyit egy hét alatt, mint most.

Terményárak: nagy találkozásra várt a piac

2018. december 4. 14:34

A hazai piacon túl nagy a csend – kukorica eladó nincs és bár a kereslet sem élénk, de az figyelemre méltó, hogy az árszintek változatlanok, de már egyre távolabbi határidőkre szólnak: most már jövő nyárig kell a korábbi árért tárolni.

Befagyasztotta Kína az amerikai agrártermékek importját

2019. augusztus 6. 10:17

Kína volt az Egyesült Államok harmadik legnagyobb exportpiaca tavaly.

Múló politikai bizonytalanság – erősödő jegyzések

2019. december 16. 14:17

A hazai piacon nagy a csend, az ünnepek közeledtével már nem csak az üzletkötések, de a szállítások is lassan leállnak. A szokásos két ünnep közötti időszak most még rövidebb lett, mindenki igyekszik lezárni folyamatban lévő ügyeit még a héten.