Agrárközélet

Lassult a mezőgazdasági termékek drágulása tavaly decemberben

MTI

Tavaly decemberben a mezőgazdasági termelői árak 5,1 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérve a novemberi 7,7 százalék után. A növényi termékek 6,0 százalékkal, az élő állatok, állati termékek 3,8 százalékkal drágultak. A tavalyi egész év átlagában a mezőgazdasági termelői árak 5,6, százalékkal voltak magasabbak, mint 2016-ban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly decemberben a gabonafélék ára 9,2, ezen belül a búzáé 6,9, a kukoricáé 9,9 százalékkal volt magasabb, mint 2016 végén. Az árpa 9,4, a zab 21,8 százalékkal drágult egy év alatt. A burgonya 18,8 százalékkal olcsóbb lett. A zöldségfélék ára 9,7 százalékkal csökkent, ezen belül az uborka ára 28,4 százalékkal, a paradicsomé 12,3 százalékkal csökkent.

A gyümölcsfélék ára 21,3 százalékkal, ebből az almáé 26,0 a szőlőé 12,1 százalékkal emelkedett, a körte ára 41,0 százalékkal megugrott.

Az élő állatok termelői árszintje 2,3 százalékkal csökkent. A vágómarha ára 10,8, a vágósertésé 7,2 százalékot esett, a baromfi ára 2,7 százalékkal nőtt, ezen belül a liba és a kacsa ára 10,2, illetve 8,0 százalékkal drágult.

Az állati termékek ára 17,4 százalékkal emelkedett. A tej ára 14,5, a tojásé 33,1 százalékkal növekedett egy év alatt tavaly decemberre.

A tavalyi egész év átlagában 4,9 százalékkal voltak magasabbak a gabonaárak, mint az előző évben, a búza 7,5, a kukorica 4,4 százalékkal volt drágább. A burgonya 7,5, a zöldségek 0,3 olcsóbbak voltak, a gyümölcsök viszont 19,5 százalékkal többe kerültek. Éves átlagban az élő állatok 5,5 százalékot drágultak, a sertés ára 11,3 százalékkal, a marháé 1,7 százalékkal volt magasabb. A tej átlagára 23,9 százalékkal a tojásé 8,3 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdasági ráfordítások árszintje a múlt év egészében mindössze 0,1 százalékkal emelkedett, sőt az első három negyedévben alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A műtrágya és a takarmányok ára átlagosan 6,6, illetve 3,2 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2016-ban, a vetőmag 3,1 százalékkal volt olcsóbb, az energiaköltség viszont 5,7 százalékkal emelkedett. Az 5,6 százalékos termelői árindex és a 0,1 százalékos ráfordítási árindex hányadosából képzett agrárolló 5,5 százalékos volt a tavalyi évben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A mezőgazdasági import és az export is emelkedett

2020. július 27. 12:47

A növényi termékek exporttöbblete nőtt az előző évhez mérten, 726 milliárd forint volt 2019-ben. Gabonából a kivitelünk és a behozatalunk is ötödével emelkedett, 349 milliárd forint aktívum keletkezett.

Csökkent a hazai mezőgazdasági kibocsátás volumene

2020. július 16. 09:24

Magyarországon 2019-ben a mezőgazdasági kibocsátás volumene 0,3%-kal mérséklődött 2018-hoz képest. A főbb szántóföldi kultúrák közül kukoricából és a legtöbb kalászosból az előző évinél több termett.

Csaknem négyezer forinttal csökkent az átlagbér az agráriumban

2020. augusztus 7. 15:52

A 2020. január-május időszakra kumulált átlagbér 300 815 forint volt a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában.

A második negyedévben kevesebben dolgoztak a mezőgazdaságban

2020. augusztus 8. 04:36

A mérséklődés ellenére stabilabbnak bizonyultak a koronavírus fellángolásának negyedévében a mezőgazdasági munkahelyek az iparban és szolgáltatási szektorban találhatókhoz képest.