Agrárközélet

Március 20.: minden őstermelő írja a naptárba!

NAK

Érvényesíteni kell az őstermelői igazolványokat annak érdekében, hogy a jogviszony folyamatos maradjon.

Az őstermelői igazolványokat legkésőbb 2018. március 20-ig kell érvényesíteni annak érdekében, hogy az őstermelői jogviszony folyamatos legyen. A határidő azokat az őstermelőket érinti, akik hatályos ideiglenes vagy már kártyaalapú őstermelői igazolvánnyal rendelkeznek, azonban még nincs 2018. évre vonatkozó értékesítési betétlapjuk. A betétlap kiállítása továbbra is díjmentes, és az őstermelő bejelentett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes falugazdásznál kérelmezhető, közös igazolvány esetén az őstermelő családtagoknak is meg kell jelenniük.

Az érvényes, személyazonosításra alkalmas dokumentumoknak, valamint az érvényesítendő őstermelői igazolványnak is rendelkezésre kell állnia az ügyintézés során. A várható torlódások elkerülése érdekében minél hamarabb keresse fel falugazdászát az ügyintézés céljából. Az ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok elérhetőségei, valamint az érvényesítéssel kapcsolatos információk megtalálhatók a NAK honlapján.

Abban az esetben, ha nem a március 20-án lejáró jogvesztő határidő miatt szükséges az őstermelői ügyintézés, illetve a határidőig őstermelőként történő értékesítést sem terveznek, ami miatt érvényes igazolvánnyal kellene rendelkezniük, lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézzék őstermelői igazolványukkal kapcsolatos ügyeiket, elkerülve ezzel a sorban állást és lehetőséget adva azoknak az őstermelőknek, akiknek március 20-ig mindenképpen érvényesíteni kell az igazolványukat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az őstermelő igazolványát állítja ki, azonban ha az igazolványa valamilyen okból már nem áll rendelkezésére, akkor az őstermelői tevékenység igazolásával kapcsolatban (amely szükséges lehet pl. támogatások igénybevételéhez, földművesként való nyilvántartásba vételhez) a Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal (NÉBIH) Földművelésügyi Igazgatóságához kell fordulni a hatályos jogszabályok szerint. Az őstermelői tevékenységről igazolás, azaz az igazolványról hatósági bizonyítvány kiállítása a NÉBIH-nél kérelmezhető.

Az igazolást a hivatal minden esetben kérelemre állítja elő, amely kérelem postai úton vagy személyesen is benyújtható. A hatósági bizonyítvány kiállítása illetékköteles, amelynek mértéke eljárásonként 3000 forint, amely alól bizonyos esetekben mentesülhet a kérelmező. A szerkeszthető kérelem formanyomtatványa elérhető a hivatal honlapján feltöltött nyomtatványok között. A kérelmezés további tudnivalóiról, módjáról és díjairól információk a nyomtatványon olvashatóak. A hatósági bizonyítvány kiállításával kapcsolatban további tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők a + 36 (1) 336-9013 telefonszámon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Növényvédelmi alapfogalmak és kategóriák

2020. február 19. 08:16

A növényvédő szerek olyan készítmények, amelyek egy vagy több hatóanyagot tartalmaznak. Ezek a hatóanyagok lehetnek természetes eredetű, illetve kémiai, biológiai vagy biotechnológiai úton előállított anyagok, valamint élő szervezetek.

Újra túlszaporodott a mezei pocok

2020. február 5. 05:41

A mezei pocok elleni védekezés akkor hatékony, ha rendszerbe foglalva, előrejelzésre és megelőzésre alapozva hajtják végre.

"Parlagfű kisokos": a Nébih ingyenes kiadványa általános iskolásoknak

2019. augusztus 17. 07:38

A Nébih folyamatosan dolgozik a parlagfűvel kapcsolatos ismeretek minél szélesebb körű elterjesztése érdekében, és kiemelten fontosnak tekinti, hogy a felnövekvő generáció is megismerje hazánk legelterjedtebb gyomnövényét.

Változott a tűzgyújtás tilalmi rendszere

2018. május 31. 10:36

A tűzgyújtási tilalom alá eső területeket az új rendszerben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) erdészeti szakemberei és a Katasztrófavédelem munkatársai naponta jelölik ki.