Agrárközélet

Megduplázódott az Opus agrárbevétele

Agrofórum Online

Az Opus Global Nyrt. mezőgazdasági és élelmiszeripari szegmensének összes működési bevétele megkétszereződött a 2019 első negyedévi proforma kimutatáshoz képest.

Ezen belül az értékesítés nettó árbevétele is 108 százalékkal nőtt: míg 2020 első negyedévében már 13,52 milliárd forint, addig tavaly ugyanezen időszakban még csak 6,5 milliárd forint volt 2020 első negyedévében. A gyárak működésének növekedési pályára állása egyértelműen tükröződik a számokban – szögezte le az Opus első negyedéves gyorsjelentése.

Jelenleg a szegmensbe három fő leányvállalat tartozik: a mezőgazdasági tevékenységgel bíró Csabatáj Zrt. (74,18% részesedéssel), valamint az élelmiszeripari ágazatba tartozó VIRESOL Kft. (51% részesedéssel), továbbá az Opus Global Nyrt. által 83%-ban tulajdonolt KALL Ingredients Kft., és ennek leányvállalatai.

2020 első három hónapjában a legjelentősebb piaci hatás a szegmensre nézve, ahogyan a gazdaság minden ágazatában is, a COVID-19 vírus megjelenése. A mezőgazdasági szegmens társaságainak tevékenységét lényegesen nem befolyásolták a koronavírus okozta korlátozások. A folyékony cukor esetében a piaci árak javulása 2020 elejétől folytatódott, azonban a pandémiás helyzet kiszélesedése már a negyedév utolsó hónapjában értékesítési volumen és fuvarszervezés oldalon éreztette negatív hatását.

A keményítő gyártás mennyisége elmaradt a tervezetthez képest, melynek oka, hogy a koronavírus miatti intézkedések hatására minden üzem visszafogta az új termék teszteléseket, így ezen igények megváltozására rugalmasan reagált a VIRESOL Kft. Továbbá a járványhelyzet negatív hatásaként felhívták a figyelmet a megkezdett beruházások csúszására. A külföldi mérnökök és szakemberek távolmaradása megakasztotta a projektek előrehaladását.

Az OPUS Csoport szakmai reputációját növeli a cég megállapítása szerint, hogy az élelmiszeripari divízióba tartozó KALL Ingredients Kft. és a VIRESOL Kft. szakembergárdája is részt vett a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara élelmiszeripari mentőcsomag-javaslatának kidolgozásában a COVID-19 járványhelyzetben. A megváltozott igények miatt növekedtek a kézfertőtlenítő alapanyagául szolgáló alkohol értékesítések a más célú felhasználáshoz képest a járványügyi időszakban, mely lépéssel a hazai megnövekedett piaci igényeket igyekeztek kiszolgálni.

A VIRESOL Kft. visontai gyára 166% árbevétel növekedést realizált az időszakban éves alapon, a termékek túlnyomó részét export piacokra értékesíti a társaság. A VIRESOL Kft. árbevételének 64%-a alkoholértékesítésből származott 2020 első negyedévében. A szegmens árbevételének legnagyobb növekedése a KALL Ingredients Kft.-nél keletkezett, a bázisidőszakhoz képest majd
megkétszereződött a társaság nettó árbevétele.

A mezőgazdasági ágazatba tartozó Csabatáj Zrt. gazdálkodására pozitívan hatott a korai tavaszodás, így gyakorlatilag március elejétől elindulhattak a tavaszi talajmunkálatok, azonban a szokatlan csapadékhiány, mely jellemezte a márciusi és áprilisi időjárást lelassította az állomány fejlődését. A társaság március 31-ig 9,94 millió étkezési tyúktojást termelt, amely közel 25%-kal több az előző év hasonló időszakához képest. A darabonkénti értékesítési átlagár 3,54 forinttal magasabb a 2019. év hasonló időszakához képest. A tojás értékesítés volumene 1,764 millió darabbal növekedett, amely növekedés legfőbb oka a tavalyihoz képest eltérő idejű rotációs ciklus is.

A szegmens adózás előtti nyereségként 2020 első negyedévében 427 millió forintot ért el.

Az egész Opus Global Nyrt. az első negyedévben 2,704 milliárd forintos adózott eredményt ért el, szemben az előző év azonos időszakának 16,606 milliárd forintos veszteségével.
Az Opus Global árfolyama az elmúlt három hónapban 3,3 százalékkal emelkedett, szerdán 282 forinton hagyta el parktett a papír.

Az Opus Global Nyrt. Mezőgazdaság és Élelmiszeripar szegmensének főbb társaságai:
A KALL Ingredients Kft. egy kukorica feldolgozó vállalat, mely magas hozzáadott értékű élelmiszeripari alapanyagokat, valamint takarmány alapanyagokat állít elő kizárólag GMO mentes magyar kukoricából. Termelőkapacitása alapján a legnagyobb gyárak közé tartozik Európában. A gyártás során a társaság folyékony cukrokat, alkoholt, valamint takarmányalapanyagokat állít elő.

A VIRESOL Kft., amelyet 2015-ben alapítottak Közép-Kelet-Európa legmodernebb és leginnovatívabb búzafeldolgozójaként, azzal a céllal került megalapításra, hogy létrejöjjön Magyarország egyetlen, a malomipari feldolgozáson túlmutató magas minőségű búza alapú termékeket előállító üzeme. A VIRESOL Kft., mely üzemszerű működése során mintegy negyedmillió tonna búza feldolgozásával, több mint 250 fővel állítja elő keményítő, alkohol és takarmánytermékeit, 2019-ben kezdte meg működését. A VIRESOL Kft. által gyártott termékcsoportok az alábbiak: natív- és módosított keményítők, maltodextrin, ipari alkohol, vitális búza glutén, búza DDGS.

A Csabatáj Zrt. fő tevékenysége a vegyes gazdálkodás, amely a mezőgazdasági alaptevékenységgel és az ehhez szorosan kapcsolódó szolgáltatási, valamint gabona és egyéb termény nagykereskedelmi tevékenységgel egészül ki. Az alaptevékenység négy fő tevékenységi körre bontható: árutojás termelés és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, növénytermesztés és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, kapcsolódó melléktevékenységek, és szolgáltatások.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Digitalizálnák a bolgár mezőgazdaságot

2019. március 4. 15:33

A szakértők azt állítják, hogy komoly digitális szakadék van a vidéki területek között. Ráadásul az uniós tagországokban átlagosan a vidéki háztartások csupán 40 százaléka rendelkezik gyors, szélessávú internetkapcsolattal, míg a városias környezetben 76 százalék ez az arány.

Egyre több a beruházás a hazai mezőgazdaságban

2018. április 26. 11:11

Bár a beruházásokat még mindig saját forrásból valósítja meg a legtöbb gazdálkodó, az elmúlt évben duplájukra emelkedtek a banki hitelből finanszírozott fejlesztések.

Nőtt az átlagkereset az agráriumban

2018. augusztus 23. 12:10

Bár az agráriumban is 10 százalékos keresetemelkedés tapasztalható 2017. júniusához képest, de a közfoglalkoztatottak nélkül számított bruttó nemzetgazdasági átlaghoz képest 73 ezerrel kevesebbet kapnak az ágazatban. Tavaly 64,1 ezer volt a különbség.

Szigorú kontrollt vár el az agrárszakma a Mercosur-megállapodás kapcsán

2019. augusztus 19. 18:26

Két évtizedes tárgyalási folyamatot követően az Európai Unió és a Mercosur-országok átfogó kereskedelmi megállapodásról döntöttek, amely a világ legnagyobb szabadkereskedelmi területét hozza létre. Az agrárium szereplői szerint a tisztességes piaci verseny fenntartása érdekében az európai hatóságoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy a Mercosur-országokból érkező termékek mindenben megfeleljenek a szigorú európai feltételeknek.