Agrárközélet

Mérséklődött a mezőgazdaság termelékenysége

Agrofórum Online

Tavaly a mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt) folyó alapáron számolt kibocsátási értéke 2789 milliárd forint volt, ebből 57%-kal a növénytermesztés, 36%-kal az állattenyésztés részesedett.

Az alaptevékenységek aránya az elmúlt tíz év alatt néhány százalékpontos ingadozástól eltekintve lényegében nem változott – derült ki a Helyzetkép a mezőgazdaságról, 2019 című jelentésből, amelyet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) készített.

A mezőgazdaság teljes kibocsátásán belül a legnagyobb részarányt a gabonafélék és az élő állatok (26–26%), az ipari növények (12%) és az állati termékek (10%) képviselik.

A folyó termelőfelhasználás volumene és ára is növekedett, értéke összességében 4,0%-kal haladta meg az előző évit. A nagyobb ráfordítással előállított kevesebb agrártermék a mezőgazdaság termelékenységét rontotta, ami mérsékelte a hozzáadott érték növekedését – húzta alá a KSH. A bruttó hozzáadott érték (1138 milliárd forint) előző évi áron 1,6%-kal csökkent, folyó áron 3,0%-kal növekedett, az előbbi 1,3, az utóbbi 0,6 százalékponttal nagyobb mértékben változott, mint a teljes kibocsátás.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Szakmai információforrások a mezőgazdaságban

2019. április 15. 05:50

Az elmúlt években a gazdálkodók döntéstámogató információszerzési szokásai dinamikus változást mutattak, amiben a digitalizáció jár az élen.

A mezőgazdasági kibocsátás csaknem felét az Alföld adja

2020. augusztus 30. 04:36

A területileg legnagyobb alföldi régiók szerepe kiemelkedő a mezőgazdasági termelésben: folyó alapáron a teljes kibocsátás közel felét adják.

A mezőgazdaságban 213 ezren dolgoztak az első negyedévben

2020. július 6. 05:47

2020 májusában a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer fő volt, az előző hónaphoz képest 31 ezer fővel több.

A GDP növekedésben a mezőgazdaságnak is fontos szerepe van

2018. november 25. 13:03

A GDP volumene 4,7 százalékkal bővült 2018. I-III. negyedévében és a KSH tájékoztatása szerint a mezőgazdaság hozzáadott értéke is növekedett.