Agrárközélet

Módosítottak a vízvédelmi célú pályázaton

Agrofórum Online

Több helyen módosult ,,A vízvédelmi célú nem termelő beruházások: vízvédelmi és vizes élőhely létrehozása, fejlesztése” című pályázati felhívás.

A pályázati felhívás több helyen változott, melyek közül a legfontosabbak a következőek:

– A módosítás felhívja a figyelmet arra, hogy az önállóan támogatható tevékenységeken kívül más tevékenység nem támogatható. Így például nem támogatható a meglévő gyepterületek gyepfeltörés utáni újratelepítése. (Nem támogatható tevékenységek 3.3 fejezet)

– A támogatást igénylő kötelezettsége, hogy a gazdálkodási napló adattartalmát adott évet követő év január 1. és január 31. között elektronikus formanyomtatványon, ügyfélkapun keresztül benyújtsa a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. Korábban a benyújtási határidő vége március 31. volt. (3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárások fejezet I. Általános követelmények pont 3. alpont)

– A beruházásokat 3 évig fenn kell tartani. Fontos, hogy a fenntartási időszak alatt ezen területek a 10/2015. (III.13.) FM rendelet szerinti ökológiai jelentőségű területként (EFA) bejelenthetők. (3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárások fejezet III. Kötelezettségvállalások pont 2. alpont)

– A projekt fizikai befejezésétől a fenntartási időszak végéig köteles a támogatásra jogosult a partmenti vízvédelmi pufferzónát és vizes élőhelyet fenntartani. Korábban a „fizikai befejezés” nem szerepelt a felhívásban. (IV. Célterület specifikus előírások pont 1. és 2 alpont)

– A kötelezettségvállalás időszaka folyamán a kötelezettség átadására vonatkozó kérelem beadásának a határideje 2022. vonatkozásában: 2021. december 31. (3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárások fejezet V. Kötelezettségátadásra vonatkozó szabályok pont 15. alpont)

– Az ellenőrzés során a kötelezettségvállalással érintett területek átfedéseit a Kincstár az alábbiak szerint vizsgálja: amennyiben 0,005 ha (50 négyzetméter) közös területnél nagyobbak az átfedések, azokat tényleges átfedésnek tekinti. Ekkor a Kincstár helyszíni ellenőrzést végez, mely során a mért adatoknak megfelelően a benyújtott támogatási kérelmek módosításra kerülnek. (3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárások fejezet VII. Ellenőrzés pont kiegészül)

– A támogatás forintban kerül kifizetésre, az euró/forint átváltási arány a kifizetési igénylés benyújtás évének január 1-jén fennálló Európai Központi Bank középárfolyam szerint kerül meghatározásra, míg korábban a támogatási kérelem benyújtásának évének átváltási aránya került figyelembevételre. (5.1. A támogatás formája fejezet)

– A támogatói okirat a felhívással összhangban módosult. A felhívásban és a támogatói okiratban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal neve átírásra került, a továbbiakban Magyar Államkincstárként szerepel.

Részletek itt és itt.

(NAK)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Az öntözés gyakorlata, növényeink vízigénye

2018. november 7. 13:36

Az öntözés a hazai szántóterület nagyon kis hányadán, körülbelül 2 %-án jelent vízpótlási lehetőséget. A vízhiány növekedésével a várható terméskiesés mértéke nem egyenes arányban, hanem hatványozottan nő. A hidrometeorológiai szélsőségek gyakoribbá válásával a növénytermesztés szenzibilitása fokozódik. Az írás a vízellátottság és a tápanyag-hasznosulás összefüggéseit elemzi, kitér a trágyázás vízigény növelő hatására és az öntözött talajok művelésének speciális kérdéseire.

Az ipari paradicsomtermesztés hazai és nemzetközi helyzete

2018. november 24. 12:36

Az írás az ipari paradicsom termesztésének globális helyzetével és a fontosabb termesztéstechnológiai elemek ismertetésével foglalkozik.

Tudjon meg mindent a kölcsönös megfeleltetésről! - 2. rész: A KM általános alapszabályai

2019. december 14. 04:36

A kölcsönös megfeleltetés rendszerében érintett támogatások igénybevételéhez szükséges a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) fenntartása.

Támrendszeres konzervuborka termesztése II. - Kémiai talajtulajdonságok

2020. május 16. 04:36

Gyakran szokott a talaj sótartalmával gond lenni, amire az uborka különösen érzékeny. Bár a zöldségféléket sóérzékeny növények kategóriájába soroljuk, de az uborka ezen belül is a különösen érzékenyek csoportjába tartozik.