Agrárközélet

Moszkva az élelmiszer-embargó meghosszabbítására készül

Agrofórum Online

Amennyiben fennmaradnak az Oroszország-ellenes szankciók, úgy Moszkva is  meghosszabbítja az élelmiszer-embargót

Amennyiben fennmaradnak az Oroszország-ellenes szankciók, úgy Moszkva is  meghosszabbítja az élelmiszer-embargót – közölte Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter csütörtökön.

A tárcavezető a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon nyilatkozott a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek.

„Úgy gondolom, hogy egyszerűen fenntartjuk a status quo-t” – mondta és hozzátette, hogy a tavaly bevezetett nyugati szankciókra válaszul alkalmazott élelmiszer-behozatali korlátozást „kisebb módosításokkal” meghosszabbíthatják. Közlése szerint az intézkedés „szimmetrikus” lesz.

Alekszej Uljukajev ugyanakkor nem tartotta valószínűnek, hogy az uniós szankciós politikára adandó orosz válaszlépések érintik majd a gazdaság más területeit.

Az Interfax orosz hírügynökségnek Alekszej Lihacsev orosz gazdaságfejlesztési miniszter-helyettes ugyancsak azt mondta, hogy Moszkva „nagy valószínűséggel” meghosszabbítja a nyugati büntetőintézkedésekre válaszul hatályba léptetett ellenintézkedéseket. Szerinte ugyanis nyilvánvaló, hogy a Nyugat fenntartja majd az Oroszországgal szemben foganatosított gazdasági-politikai szankciókat.

A Bloomberg értesülései szerint az Európai Unió kormányai gyakorlatilag egyetértésre jutottak abban, hogy fél évvel, 2016. január végéig meghosszabbítják az Oroszországgal szemben ukrajnai szerepvállalása miatt hozott szankciókat. A végleges döntést várhatóan hétfőn hozzák meg a külügyminiszterek luxembourgi tanácsülésén.

Moszkva Ukrajna-politikája, a Krím félsziget Oroszországhoz csatolása (2014. március vége), és Moszkvának a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban játszott szerepe miatt tavaly áprilistól nyugati államok egy sor politikai és gazdasági büntetőintézkedést vezettek be Oroszországgal szemben.

Erre válaszul tavaly augusztus 6-án Vlagyimir Putyin orosz államfő aláírta az utasítást, amellyel tilalmat rendelt el egyes élelmiszerek behozatalára az Európai Unió tagállamaiból, valamint Norvégiából, Kanadából, az Egyesült Államokból és Ausztráliából. Az embargó egyebek között a marha-, disznó, és csirkehúsra, valamint gyümölcsökre, sajtokra, tejtermékekre vonatkozik.

Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta, hogy a magyar gazdaság nagyon komoly károkat szenvedett el a az Oroszország által elrendelt uniós embargó miatt, de a kormányzat célja az, hogy a hazai cégek ugrásra készen álljanak az intézkedés feloldásának idejére.

2014 utolsó negyedévében 14,5, az idei esztendő első negyedében pedig 52 százalékkal csökkent az Oroszországba irányuló magyar export, a mezőgazdaság vesztesége mintegy 80 millió eurót, azaz 27 milliárd forintot tett ki.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A jövő ételeit 3D nyomtatóval és lézerrel "főzik" majd!

2019. január 19. 04:34

A gép nagyjából úgy működik, mint bármelyik más 3D nyomtató, kipréseli magából az összekevert élelmiszereket. A lézersugarak pedig a printelt élelmiszerekre irányulnak és pontos hőmérsékleten főzik meg az ételeket. Mivel az eszköz információval rendelkezik az összes alkotóelemről egyedi módon összekombinálhatja azokat.

Tévhitek az élelmiszer-biztonságról - interjú Bánáti Diánával, a Debreceni Egyetem dékánjával

2019. augusztus 13. 10:16

Egyes országokban, így Magyarországon is, a fogyasztók irreális mértékben aggódnak olyan, élelmiszerekkel kapcsolatos tényezők miatt, amiről, mi szakemberek tudjuk, sokkal kevésbé lenne indokolt. Ezzel együtt pedig olyan dolgokról nem tudnak, amiről szükséges lenne, így az nem is aggasztja őket.

KSH: az alma 44 százalékkal drágult január óta

2020. június 12. 04:36

Ha az élelmiszereken belüli részletes bontású listát nézzük, akkor legjobban, 39 százalékkal a friss hazai gyümölcs és a déligyümölcs ára ugrott meg egy év alatt.

Megnyitotta kapuit a Nemzetközi Zöld Hét Berlinben

2019. január 20. 08:49

A Nemzetközi Zöld Hét 93 éves történetében az idén mutatkozik be a legtöbb kiállító, 61 országból 1750-en. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik, ami szintén rekord. Magyarország előkelő helyen, Franciaország és Lengyelország mellett kapott helyet.