Agrárközélet

Nagyot nőtt a magyar gabonaexport

Magyar Idők

Mozgalmasan teltek a múlt év utolsó hónapjai a hazai gabonapiacon. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint a január–novemberi időszakban összesen 7,7 millió tonnát szállítottak külföldre a hazai termelők és kereskedők, ez a mennyiség csaknem 35,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

A kivitt mennyiség 43 százalékát a búza, 45 százalékát a kukorica, 12 százalékát az árpa adta. A legtöbb terményt az Európai Unió belső piacán értékesítették a termelők, a közösségen kívülre a búza 6,5 és a kukorica 1,5 százaléka került csupán.

Kukoricából összesen 3,5 millió tonna került a külpiacokra az említett időszakban, ami mintegy 43 százalékos növekedésnek felel meg. A 3,3 millió tonnás búzaexport csaknem 30 százalékkal haladta meg a 2016 első tizenegy hónapjában eladott mennyiséget.

Az árbevétel ennél kicsit szerényebb mértékben nőtt, az ágazatban elért 1,4 milliárd forintos forgalom 31,4 százalékkal több az előző évinél. A kukorica exportátlagára 8, az árpáé 2 százalékkal alacsonyabb volt a 2016-os szintnél, ellenben a búza átlagára 3 százalékkal emelkedett.

Az AKI adatai szerint az említett időszakban a teljes agrár- és élelmiszeripari export értéke megközelítette a 8200 millió eurót, míg a behozatal 5236 milliárd eurót tett ki. Az állati termékek közül élő sertésből jóval több érkezett az országba, mint egy évvel korábban, a bővülés mértéke meghaladta a 44 százalékot, miközben a kivitel 15 százalékkal csökkent. Sertéshúsból 131 ezer tonnát, az egy évvel korábbinál ötezer tonnával többet vittünk ki, és tízezer tonnával többet, 141 ezer tonnát hoztunk be.

A baromfihús piacán még novemberben is éreztette hatását a madárinfluen­za-járvány. A kivitel mennyiségben és értékben is a megszokott szint alatt maradt. A termékből 18 százalékkal kevesebb került a külpiacokra, az árbevétel pedig 17 százalékkal csökkent.

Az EU-n belül Ausztria és Németország volt a legfontosabb piacunk, de Romániába is jelentős mennyiséget szállítottak a feldolgozók. Eközben az import dinamikusan nőtt – bár a mennyisége még így is messze elmaradt a kiviteltől –, az országba 62 százalékkal több baromfihús érkezett, elsősorban Lengyelországból.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Lehetőségek a precízebb búzatermesztéshez

2019. február 9. 09:07

A szerzők azokra, az agrotechnikai eljárásokban rejlő ki nem használt tartalékokra hívják fel búzatermesztők figyelmét, amelyek a magasabb hozam elérést segítik elő. Részletesen elemzik a sokéves tartamkísérletek alapján a vetésidő, a tőszámsűrűség és a nitrogén-utánpótlás hatását a terméseredmények alakulására.

Az esetleges orosz korlátozásoktól való félelem miatt drágult a búza

2020. március 28. 08:33

A búza azért drágulhatott a szakértők szerint, mert Moszkva egyre komolyabban foglalkozik a kérdéssel, mely szerint a szezon hátralévő részében korlátozhatják az Oroszországból történő kiviteleket.

Idén kevesebb búzatermés várható globálisan

2018. június 8. 06:00

A búza vetésterülete az 1,2 millió hektáros csúcsról fokozatosan csökkent, tavaly már egymillió hektár alatt volt.

Az exportőrök kitartása eredményt hozott

2019. december 10. 06:37

A búza piacán látható leginkább, hogy ha egy nagy termelő ország tudatosan értékesíti terményét, az a piaci folyamatokban előnnyel jár.