Agrárközélet

Nébih: kevés magyar élelmiszer nem felel meg az uniós előírásoknak

Agrofórum Online

Az unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében (RASFF) tavaly közzétett mintegy 3000 bejelentésből 0,7 százalék vonatkozott magyar előállítású termékre.

Az unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében (RASFF) tavaly közzétett mintegy 3000 bejelentésből 0,7 százalék vonatkozott magyar előállítású termékre – idézte az Európai Bizottság éves összegzését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által hétfőn az MTI-hez eljutatott közlemény.

A tájékoztatás szerint 21 magyar termékkel volt gond. A közlemény szerint a több mint 35 éve működő uniós élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszer lehetővé teszi a tagállamok hatóságai közti gyors információáramlást. Segítségével számos élelmiszer-biztonsági kockázatot még azelőtt sikerült elhárítani, hogy a kifogásolt termék a vásárlóknak gondot okozhatott volna.

A rendszer működéséről az Európai Bizottság minden évben jelentést készít. A tavalyi összegzésből kiderül, hogy 2015-ben 3049 bejelentés jelent meg a RASFF-on, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2014-ben. Ezek 90 százaléka élelmiszerekhez kötődött. A bejelentésekből 775 volt riasztás, ezek száma az előző évhez képest 3 százalékkal nőtt.

Uniós szinten a legtöbb probléma a zöldségekkel és gyümölcsökkel, a mogyoróval, mogyorótermékekkel, magvakkal, valamint a hal- és haltermékekkel volt. A jelentős, sok tagállamot érintő esetek között szerepelt például aflatoxinnal szennyezett keksz, az atropint és szkopolamint tartalmazó bio polenta, illetve a hisztamint tartalmazó szardella filé is – áll a közlemény.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Gumórontó fonálféreg egy romániai vetőburgonya tételben

2018. február 22. 08:37

Gumórontó fonálférget (Ditylenchus destructor) azonosított egy Romániából származó vetőburgonya szállítmányból múlt héten a Nébih laboratóriuma.

Elérhetőek a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez szükséges útmutatók

2020. január 27. 09:02

Elérhetőek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján a szarvasmarha gümőkór elleni védekezéshez támpontot nyújtó útmutatók.

Horgászok figyelem! Ma van az utolsó nap!

2019. február 28. 09:06

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a horgászok figyelmét, hogy február 28. a fogási naplók leadási határideje. Fontos dátum március 1. napja is, hiszen a már érvényben lévő csukafogási tilalom mellett másik négy halfaj tilalmi ideje is megkezdődik. Péntektől nem fogható a fogassüllő, a kősüllő, a balin és a sügér.

Megérkezett a sertéspestis Magyarországra - Elhullott vaddisznóban mutatták ki az ASP-t

2018. április 23. 07:19

Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki vaddisznóban 2018. április 21-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.