Agrárközélet

Nem mindegy, hogyan mászik fára – biztonságban a gyümölcsösben

Agrofórum Online

Azt már megnéztük, milyen munkabiztonsági szabályokat kell betartani az állattenyésztésben és a növénytermesztésben, de mi a helyzet a gyümölcstermesztési munkálatokkal? Nem mindegy, hogyan és mikor mászunk fára, vagy éppen hogyan és hol tároljuk a metszőollókat.

Amíg kisebb magasságban kell munkát végezni – 1-2 méteren – addig nincsen túlzott probléma, még létrát sem kell használni. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy ha esetleg egy munkabiztonsági ellenőrzést kapnánk munkavégzés közben és az ellenőrzést végző azt látná, hogy a munkavállaló nyitott metszőollóval mászik fára, akkor az érintett dolgozó várhatná a büntetést – a fent említett dolog ugyanis szigorúan tilos. Ezen felül motoros láncfűrészt sem szabad fára felmászva használni, sőt, pneumatikus metszőolló használata is tilos az említett körülmények között.

Legyen szó metszésről, sebkezelésről vagy éppen gyümölcs betakarításról, fontos szabály a 16/2001. (III. 3.) FVM rendelet a Mezőgazdasági Biztonsági Szabályzat szerint is, hogy amennyiben 2 méteres magasság felett végezzük a munkát, azt kizárólag megfelelően stabil, biztonságos segédeszközről tegyük. Ez lehet egy létra, vagy akár egy szedőállvány is. A segédeszközöket minden használat előtt meg kell vizsgálni munkabiztonsági szempontból – ez a munkáltató feladata, kötelessége. Amennyiben bármilyen hibát észlel az eszközön, annak használatát nem engedélyezheti.

Gépi metszéskor a metszést kizárólag szakképesítéssel rendelkező munkavállaló végezheti, a gép közelében pedig 10 méteres körzetben senki sem tartózkodhat a kezelőn kívül. A fűrésztárcsa esetleges meghibásodása, kopása esetén cserélni szükséges azt. Kizárólag olyan cseretárcsát szabad beszerelni, amely gyári, valamint műbizonylattal rendelkezik. A gépkezelő veszélyes gépet üzemeltet, ezért a kezelőhely körül acél védőhálót kell felszerelni.

Egyre gyakrabban látni, hogy a gyümölcsök betakarítását a gyümölcsfákról rázógépekkel végzik. Fontos felhívni rá a figyelmet, hogy az éppen rázás alatt lévő fa körül 5 méteren belül senki sem tartózkodhat, csak a rázógép kezelője, valamint a ponyvakezelő munkások, a rázást pedig kizárólag a rázógép kezelőjének jelzése után szabad elkezdeni. A leszüretelt gyümölcsök szállítására szolgáló edényeknek, ládáknak olyan fogantyúval kell rendelkezniük, melyek nem élesek, nem okoznak kézsérülést a munkavállalóknak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A betakarítási munkákat nem érinti a kamionstop

2020. július 5. 10:47

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a július-augusztusban a kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon.

Több mint kilenc tonna a kukorica hektáronkénti termésátlaga Tolnában

2019. november 7. 11:03

A Tolna megyei eredmények elsősorban annak köszönhetőek, hogy kedvezőbb volt a csapadék térségi eloszlása, így kevésbé sújtotta az aszály a megye kukoricatábláit.

Átlag feletti szójatermés várható Baranya megyében

2018. augusztus 7. 14:12

Magyarországon 55-60 ezer hektáron termelnek szóját, jelentős részét Baranyában. A fehérjenövény idei megyei vetésterülete meghaladja a 17 ezer hektárt.

A John Deere Európa számára is elérhetővé teszi X-szériás kombájnjait

2020. június 24. 04:39

A hajtóanyag-takarékos X sorozatú kombájnok a betakarítási szezonban képesek 14 órát dolgozni újratankolás nélkül. Mindez az új 6 hengeres, 13,6 literes, 700 LE teljesítményű John Deere PowerTech motornak köszönhető.