Agrárközélet

Rendezni kellene a hazai nyerstej árát

NAK

A Tej Terméktanács elnöke szerint szükséges a hazai nyerstej árak rendezése. A piaci nyomás miatt ugyanis a termelők áremelési kényszer alatt vannak. Mindemellett a tejtermelés európai növekedési ütemének visszaesésre kell számítani.

Mélykúti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke szerint 2018 nyara szélsőséges időjárást hozott Európában: egyes tagállamokban június-augusztus hónapban csapadékhiány, aszály vagy hőtöbblet befolyásolta az élelmiszer-termelést. Mint mondta, Európa legnagyobb tejtermelő régióinak takarmánytermő-területeit is szélsőséges időjárás sújtotta.

– Már most látszik, hogy a tejtermelők csökkentik állatállományukat, mivel saját takarmányból nem tudnak elegendő készletet felhalmozni, sokan jelentős összeget kénytelenek takarmányvásárlásra fordítani – jegyezte meg.

A terméktanács elnöke úgy vélte, a nyári hónapok rendkívül száraz időjárása miatt a tejtermelés európai növekedési ütemének visszaesésre kell számítani. Várható a téli takarmányhiány, valamint növekedhetnek a tehénlevágások is, amelyek következtében több régióban kevesebb lesz a nyerstej. Eközben az immár második éve abnormálisan magas nemzetközi zsírárak állandósulni látszanak.

A piaci folyamatok hatására emelkedett a nyerstej – szerződéses, illetve spot (azonnali) – ára az Európai Unióban és a környező országokban. Mélykúti Tibor szerint a hazai nyerstej árak és a feldolgozói értékesítési árak tendenciája eközben jelentősen eltér az európai folyamatoktól. Idehaza 2018. júliusáig a felvásárlási átlagár és az alapár is stagnált, illetve csökkent, mindeközben a kiviteli ár egy hónap alatt újra jelentősen nőtt (kb. 115-120 Ft/kg-ra).

– Uniós összevetésben így sajnos újra romlik a hazai nyerstej árpozíciója, valamennyi környező ország felvásárlási ára magasabb a hazainál. Ezen igen „csábító” külpiaci nyerstej árak miatt jelentős áremelési nyomás alatt vannak a hazai feldolgozók – tette hozzá.

Mint mondta, a hazai tejtermelők és feldolgozók jelentős üzemanyagár-, takarmányár-, csomagolóanyagár- és energiaár-emelkedéssel néznek szembe, ahogyan a feszített munkaerőpiacon is csak jóval magasabb bérrel tudják megtartani a dolgozókat.

A Tej Terméktanács – amellett, hogy folyamatos és intenzív marketingtevékenységgel támogatja a hazai termékeket, egészséges életmódra és a tejtermék-fogyasztásra nevelő edukációs tevékenységet folytat – felhívja az ágazati szereplők figyelmét, hogy a jelenlegi helyzetben, egy újabb nehéz időszakban minden eddiginél fontosabb a tejpiaci szereplők közötti szoros együttműködés.

Az elnök szerint a hazai nyerstej árak rendezése nem tűrhet halasztást, és a Magyarországon megtermelt, magas minőségű nyerstejből származó, Magyarországon feldolgozott tej és tejtermékek eladását a kereskedőknek jobban előtérbe kell helyezniük. Hozzátette, látni kell azt is, hogy a tejtermékek további áfacsökkentése reálisan csak akkor valósulhat meg, ha számottevően nő a hazai származású feldolgozott tejtermékek (pl. túró, tejföl, trappista sajt) részesedése a polcokon.

Mélykúti Tibor meglátása szerint erősíteni kell a beszállítói pozíciókat is. A hazai nyerstej-árualap megvédése elképzelhetetlen a termékpálya valamennyi szereplőjének összefogása nélkül. A tejtermelőknek, a feldolgozóknak, a kis- és nagykereskedőknek, illetve a fogyasztóknak egyformán érdeke, hogy a hazai tejágazat stabil maradjon.

A Tej Terméktanács stratégiai partnere, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős országos alelnöke szerint a legfontosabb a termelők jövedelembiztonságának megőrzése.

– Ennek feltétele, hogy a termelés, az állatállomány ne változzon jelentős mértékben, illetve hangsúlyozni kell a GMO-mentes termékek, termelés létjogosultságát, valamint a transzparens árképzés fontosságát a termékpályán belül – tette hozzá Zászlós Tibor.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

A tejár elérhette a mélypontot

2018. július 24. 06:35

Az idén januárban még 99,37 forintos kilogrammonkénti tejár 90,47 forintra csökkent júniusra, ami a májusihoz képest egyszázalékos visszaesés, az egy évvel korábbihoz képest pedig szinten maradás.

Ausztriában 19 százalékos a biotej piaci részesedése

2020. június 25. 07:39

A teljes osztrák tejtermelésen belül  a biotej mennyisége 18,6 százalékos arányt képvisel. Ezzel az aránnyal Ausztria továbbra is élenjárónak tekinthető az organikusan előállított tej tekintetében.

Kétmilliárdos áfacsalási ügyben hoztak ítéletet

2018. november 29. 07:46

A vádlottak főként Szlovákiából beszerzett tejet Magyarországon beszerzési ár alatt, nettó áron értékesítettek és az adóhatóságot megtévesztve nem fizették be az általános forgalmi adót.

Újabb felhívás a sovány tejpor értékesítési áráról

2019. január 19. 14:51

A sovány tejpor értékesítésére irányuló harmincadik részleges pályázati felhívás tekintetében a minimális eladási árat 155,40 EUR/100 kg-ban határozták meg.