Zöldség-Gyümölcs

Szombaton dinnyenapot rendeznek Ópusztaszeren

MTI

Dinnyenapot rendeznek szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a vendégek kóstolhatnak a gyümölcsből és az is kiderül, ki tudja legpontosabban megsaccolni egy méretesebb termés súlyát.

Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-nek elmondta, hogy szombatra négy mázsa magyar termesztésű görög- és egy mázsa sárgadinnye érkezik az emlékparkba a Dél-Alföldről.

Magyarországon évszázadok óta termesztenek dinnyét, hiába azonban a hagyomány, mégsem alakult ki egységes gyakorlat, miként kell kiválasztani a megfelelő görögdinnyét. Minden más gyümölcs érettségét elárulja a színe, még a sárgadinnye is jelzi illatával, hogy alkalmas-e már a fogyasztásra, a görögdinnye viszont nem. Van, aki a kopogtatásra esküszik, van, aki a kocsányt nézi, van, aki pedig a dinnye hasát vagy színét vizsgálja.

A skanzenben a szegedi tanyánál egész nap dinnyekóstolásra várják a vendégeket, ugyanott kézműves-foglalkozásokat is tartanak, a dinnyemalommal játszva próbára tehetik ügyességüket a látogatók, a szélmalom mellett áll majd a mesekert, ahol interaktív játszóház szórakoztatja a legkisebbeket, a községházánál a Barboncás Társulat bábelőadása látható, az olvasókör épületének szomszédságában pedig hagyományos ételek sülnek a kemencében.

Délután dinnyesúlysaccoló-versenyt és dinnyeszobrász-bemutatót rendeznek. Hermann Mária zenekara autentikus népzenét játszik a skanzenben, az Üllési Fonó Táncegyüttestől dél-alföldi táncokat láthatnak a vendégek, akik a késő délután kezdődő Padkaporos bálban maguk is csatlakozhatnak hozzájuk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Dinnyeszezon: már júniusban kezdődik!

2018. június 13. 09:23

A tavaszi meleg hatására minden termék érésének kezdete két héttel korábbra került, így a dinnyénél is már június végén teljes lesz a magyar görögdinnye kínálat.

Júniusra beérhetnek a dinnyék Baranyában

2019. április 6. 14:16

A következő hetekben kezdik az ormánsági gazdák kiültetni a fóliaalagutakba a dinnyepalántákat, az első gyümölcsök már június végére beérhetnek – írta az Új Dunántúli Napló.

Még várni kell a nagyobb mennyiségű hazai dinnyére

2019. június 24. 11:33

Kár lenne temetni a dinnyeszezont, mert a másodvirágzásból augusztusban még nagyobb termés is jöhet a földekről.

Kisalagutas fóliatakarás a zöldségtermesztésben

2020. május 28. 07:37

A gyakorlati termesztésben elsősorban a görög- és sárgadinnye, étkezési paprika, cukkini, spárgatök és a csemegekukorica intenzív termesztésénél alkalmazunk kisalagutas takarást.