A pályázat (agrárpályázat) keretében beruházások költségeihez nyújtanak forrást, annak reményében, hogy a befektetett összeg később a társadalom számára is hasznot hoz. Hazánk az Európai Unióhoz való 2004. évi csatlakozással részese lett a Közös Agrárpolitikának (KAP), mellyel jelentős támogatási források nyíltak meg agrár- és vidékfejlesztési célokra. A KAP agrár és vidékfejlesztési forrásaival való gazdálkodásért és a támogatások felhasználásának ellenőrzéséért felelős hazai szervezet a Magyar Államkincstár. A KAP hazai keretéből a Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló teljes forrás a 2014-2020 időszakra 1295 milliárd forint. Többféle támogatási konstrukcióra pályázhatnak a mezőgazdasági gazdálkodók, erdőgazdálkodók, élelmiszeripari vállalkozások (agrártermékek elsődleges feldolgozói), önkormányzatok, vidéken élők, vidéken telephellyel rendelkező, nem agrárgazdasággal foglalkozó mikro-, kis- és középvállalkozások. A különböző támogatási lehetőségekről, a pályázati feltételekről, az aktuális tennivalókról az Agrofórum Online Agrártámogatások rovatából tájékozódhat.
2018. december 25.
Fontos, hogy a módosításokat a már benyújtott, jogosultsági és/vagy tartalmi vizsgálat alatt álló támogatási kérelmek esetében is figyelembe veszik.
2018. december 24.
A kifizetési igénylésben támogatás csak olyan kiadásokra igényelhető, amelyek ténylegesen megvalósultak, és a hozzájuk kapcsolódó költségek igazoltan felmerültek, azaz valós költségek.
2018. december 19.
Az idén mintegy 46 milliárd forint pályázati alap állt az önkormányzatok rendelkezésére külterületi közutak javítására - mondta Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerdán Kondoroson.
2018. december 18.
Több pontos is módosult a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázat (VP2-4.1.4-16). A támogatási kérelmek benyújtására 2020. augusztusig van lehetőség.
2018. december 14.
A projektek végrehajtási feladataiért az Agrárminisztérium háttérintézménye, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. felel. A programok megvalósításában emellett számos önkormányzat, nemzeti park és egyéb szervezet is részt vesz.
2018. december 10.
Örvendetes, hogy az öntözésfejlesztésben konkrét lépéseket alapozott meg a kormány, de ügyelni kell arra, hogy maradjunk a realitásoknál – figyelmeztetnek elemzésükben az OTP Agrár szakértői.
2018. december 10.
A pályázatokkal kapcsolatos végső döntést (támogatás vagy elutasítás) az elnöksége hozza meg 2019. január 31-ig.
2018. december 1.
Az Agrárminisztérium az ágazat versenyképességének növelése érdekében egy újabb, 50 milliárd forintos pályázatot írt ki az élelmiszeripar számára.
2018. november 5.
A támogatási kérelem benyújtására elektronikus úton, ügyfélkapun 2018. december 1. és december 21. között van lehetőség a Magyar Államkincstár elektronikus felületén.