Fókuszban a genotípus – fajta/hibridspecifikus agrotechnika alapelvei a búzánál és repcénél

Búzatermesztésünk helyzetéről

A világ búzatermesztésének extenzív szakasza az 1960-as évekig tartott, majd az ezt felváltó intenzív növekedési szakaszt – a vetésterület relatív állandósága mellett – a termésátlagok jelentős növekedése jellemezte (1 t/ha-ról 3,5 t/ha-ra növekedett a búza termésátlaga a világon). Ennek a termésátlag-növekedésnek 50-55%-át az agrotechnika, 45-50%-át a genetikai alapok fejlesztése eredményezte. A magyar búza termésátlagok az 1980-as években gyakorlatilag megegyeztek (5,0-5,5 t/ha körüli eredmények) a legfejlettebb nyugat-európai országok termésátlagaival.

Ezt követően – a magyar növénytermesztés közismert nehézségei miatt – a hazai termésátlagok csökkentek (1990-es évek átlaga 4,1 t/ha, 2000-es évek átlaga 4,0 t/ha), valamint a termésingadozás mértéke (51%, ill. 61%) is jelentősen megnőtt. Ezekben az évtizedekben a nyugat-európai országok termésátlaga jelentősen megnőtt és elérte a 8,0 t/ha körüli szintet (bizonyos országokban a 9,0-10,0 t/ha-t). Pozitív fordulat kezdődött hazánk búzatermesztésében a 2010-es években (1. táblázat), azaz az országos termésátlag nőtt (4,5 t/ha az évek átlagában) és a termésingadozás is mérséklődött (37%).

Tartamkísérleteinkben közel 40 éve vizsgáljuk a különböző tényezők hatását az őszi búza termésére. A sok százezer vizsgálati adat alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a tényezők búza termésére gyakorolt hatását a technológiai intenzitási szint jelentősen módosítja (1. ábra).

 

Kevés input felhasználású (extenzív) technológia esetében igen jelentős az ökológiai, külső környezeti tényezők termésre gyakorolt hatása (együttesen ~60%), míg az agrotechnika (35%) és különösen a genotípus (5%) hatása mérsékelt. Intenzív technológia esetében lényegesen mérsékelhető, de teljesen meg nem szüntethető az időjárási és talajtani tényezők hatása (együttesen ~25%), míg megnő az agrotechnikai elemek (45%) és főleg a genotípus (20%), azaz a fajta megválasztásának a jelentősége. Míg a korábbi évtizedekben (1960-1980-as évek) egy-egy fajta igen jelentős területi arányt foglalt el a búza vetésterületén belül, addig napjainkban két jellemző tendencia érvényesül: egyrészt egy-egy fajta vetésterületi aránya mérsékelt (már „nagy” területű fajtának számít a 2-9% részesedés), másrészt a fajtaváltás folyamata rendkívül felgyorsult (2. táblázat).

Egyre népszerűbb a repce

A hazai szántóföldi növénytermesztésben napjainkban megkerülhetetlenül fontos növénnyé vált az őszi káposztarepce, amely a 250 ezer ha körüli vetésterületével az 5. legnagyobb területen termesztett növényünk (2016 őszén 281 ezer ha-on vetették el). A repce területi növekedése a 2000-es évek elején kezdődött és a jelenlegi vetésterülettel lehet számolni a jövőben is. A repce hazai termésátlaga rendkívül mérsékelt volt az 1970-1980-as években (~1,5-2,0 t/ha), azonban – akárcsak a búzánál – a 2010-es évektől erőteljes növekedés figyelhető meg. A 2010-es évek átlagában 2,7 t/ha, 2016. évben pedig 3,2 t/ha volt az országos termésátlag. Ezzel párhuzamosan csökkent a repce korábbi évtizedekben tapasztalt jelentős (~60%) termésingadozása, de – az ökológiai és technológiai érzékenysége miatt – még mindig jelentős mértéket (~45%) mutat (3. táblázat).

A genotípus valamennyi szántóföldi növény esetében fontos termesztéstechnológiai elem. Az új genotípusok nemesítésénél meghatározó szempont a termőképesség, a termésbiztonság és a termésminőség növelése, javítása. Mind a nemesítés, mind a vetőmag-előállítás során rendkívül fontos az adott növény termékenyülési viszonyainak az ismerete. Új lehetőség a hibrid búza, amelynek előállításával kapcsolatos kutatások már az 1930-as években megkezdődtek, gyakorlatban azonban az első hibrid búza az 1980-as évek jelent meg Franciaországban. Terjedésük viszonylag lassú volt a 2010-es évek elejéig a vetőmag-előállítás bonyolultsága, valamint a relatíve mérsékelt heterózis hatás miatt.

A búzával ellentétben a repce fakultatív öntermékenyülő (azaz kb. 30%-ban idegentermékenyülés is megjelenik). A fajták mellett a 2000-es években jelentek meg a repcehibridek. A repce fakultatív idegentermékenyülése miatt az előállított F₁ hibridek esetében lényegesen nagyobb heterózis hatást, nagyobb termésnövekedést lehetett elérni, mint a búzánál.

Hazánkban az államilag elismert búza és repce genotípusok száma rendkívül bőséges, éppen ez a jelentős választék nehezíti meg a megfelelő választást adott termőhelyhez és adott technológiai szinthez (4. táblázat).

A genotípus helyes vagy helytelen megválasztása egy adott növény esetében már „starthelyzetben” eldöntheti a növény termesztésének hatékonyságát, jövedelmezőségét. Ebből a szempontból mérlegelnünk kell egyrészt a termőhelyi feltételeket, másrészt az alkalmazni kívánt agrotechnika intenzitásának a szintjét. Más szóval a genotípust egyszerre kell adaptálnunk az ökológiai feltételekhez (időjárás, talaj), valamint az agrotechnikai elemekhez (előveteménytől a trágyázáson, növényvédelmen át a betakarításig). A genotípusnak ez a megfelelő, „kettős adaptációja” a sikeres búza- és repcetermesztés kiinduló pontja (2. ábra).

A búza- és repcefajták/hibridek rendkívül nagy száma miatt a különböző genotípusok rendkívül eltérően reagálnak az egyes agrotechnikai elemekre, azaz eltérő az agrotechnikai optimumuk. Ahhoz, hogy a fajtában/hibridben rejlő genetikai terméspotenciált minél jobban megközelítsük fontos, hogy az adott fajta/hibrid igényét pontosan kielégítő fajta/hibridspecifikus agrotechnikát alkalmazzunk. Tartamkísérleteink eredményei azt bizonyították, hogy az egyes agrotechnikai elemek fajta/hibridspecifikus hatása, azaz a termésnövekedés mértéke jelentősen eltért mind a búzánál, mind a repcénél. Mindkét növénynél kiemelkedően fontos a tápanyagellátás, míg a búzánál a növényvédelem, a repcénél az elővetemény, a növényvédelem és a vízellátás specifikus jelentősége növekszik meg.

A búza és a repce termesztéstechnológiájának fajtákra adaptált agrotechnikáját tovább szükséges pontosítani a hibridek megjelenésével. Mind a búzánál, mind a repcénél vannak olyan agrotechnikai elemek, amelyeknél a fajták és hibridek között jelentős különbségek állapíthatók meg. Ezek közül kiemelést érdemel a trágyázás (a hibridek nagyobb műtrágyaigénye és a nitrogén többszöri megosztása), a vetéstechnológia (a hibridek eltérő vetésideje és csökkentett csíraszáma), a növényvédelem (a hibrideknél fokozott figyelem a gyomirtásra), de más agrotechnikai elemnél is eltéréseket találunk. Különösen fontos hangsúlyozni azt, hogy a hibrid búza és repce esetében még fontosabb a technológiai optimumok, a technológiai fegyelem szigorú betartása (3. ábra).

Összefoglalóan megállapítható, hogy mind a búza, mind a repce esetében a genotípus (akár fajta, akár hibrid) megválasztása rendkívül fontos (4. ábra).

A megválasztásnál figyelembe szükséges venni a termőhelyi feltételeket és az alkalmazni kívánt agrotechnikát. A búza és repce fajták és hibridek agrotechnikai igénye és reakciója jelentősen eltér egymástól, ezért kiemelkedően fontos a fajta/hibridspecifikus technológia alkalmazása. Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy mind a búzánál, mind a repcénél nagy terméseket csak intenzív technológiával, optimalizált, fegyelmezetten végrehajtott agrotechnikával érhetünk el.