Agrárközélet

Megtorpant a tej termelői árának folyamatos emelkedése

Agrofórum Online

Júniusban 1 százalékkal csökkent Magyarországon a nyers tej országos termelői átlagára az egy hónappal korábban mérthez képest – közölte az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI).

A 90,95 forint/kilogrammos ár ugyanakkor 38 százalékos emelkedést jelent a 2016. júniusi árhoz viszonyítva. Az éves magyarországi árnövekedés meghaladja az Európai Unió átlagát, amely 31 százalék volt. A júniusi árcsökkenés az alapár változatlansága, illetve a zsír- és a fehérjetartalom egyaránt 0,06 százalékpontos mérséklődése miatt következett be. A felvásárolt nyerstej-mennyiség 1 százalékkal volt alacsonyabb a 2016. júniusinál, míg az előző havinál 6 százalékkal lett kevesebb.

Jelentősen emelkedett viszont a nyers tej kiviteli ára: 102,02 forint/kilogramm volt 2017 júniusában, ami az előző havit 12 százalékkal, az előző év azonos hónapját pedig 61 százalékkal haladta meg. Az exportpiacon megemelkedett árak hatására nőtt a kiszállított mennyiség is. A júniusi adatok szerint az egy évvel ezelőttihez képest 18 százalékkal több tejet vittek ki az országból.

Az AKI tejpiaci jelentésében idézi a németországi Élelmiszer-gazdasági Kutató Központ előrejelzését, amely szerint a piaci helyzet előreláthatólag nem változik jelentősen 2017 második fél évében, így az árak várhatóan az elmúlt hónapokban elért szinten maradhatnak. A tejfelvásárlás pedig mérsékelten bővülhet az EU-ban ugyanezen időszakban, a felvásárolt tejből pedig valószínűleg inkább sajtot, semmint vajat és tejport állíthatnak elő.

(Világgazdaság)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

A nagy termés ellenére marad a moszkvai exportkvóta

2020. szeptember 29. 10:47

A jó betakarítási kilátások ellenére a gabonaexportra vonatkozó nem vámköteles kontingensek mechanizmusa továbbra is relevánsnak tekinthető.

Stabilak az osztrák mezőgazdasági jövedelmek

2020. szeptember 29. 06:47

Aggasztó a helyzet az osztrák erdőgazdálkodásban, ahol az éghajlatváltozás hatásai új rekordokat okoztak a sérült fák számában és az ezzel járó bevételkiesés tekintetében.

Jelentősen növekszik a mezőgazdasági termékek világkereskedelme

2020. szeptember 28. 11:33

A fejlődés mozgatórugóinak a növekvő jövedelmek, a korábbinál kevesebb kereskedelmi korlátozás és a technológiai fejlődés számítanak.

Tizenhat fejőrobot nyolcszáz szarvasmarhára

2020. augusztus 19. 11:40

Európa legnagyobb automatikus GEA márkájú fejőrendszere Németország Brandenburg tartományában működik. A 16 fejőrobottal működő rendszer a legnagyobb ilyen eddig a kontinensen és 800 szarvasmarhát tudnak vele fejni.

Meghosszabbították az egyes tejtermékekre vonatkozó piaci jelentés hatályát

2020. március 3. 09:47

Az adatokat havonta frissítik, azok 14-16 tejtermékről adnak tájékoztatást, mint a fogyasztói tej, tejszín, tejpor, vaj, sajt és túró, valamint savanyított tejtermékek.

Több mint 200 milliárdos adócsökkentést hoz az újév

2018. december 21. 08:02

Az UHT és az ESL tej áfája jövőre a legalacsonyabb mértékű, öt százalékos lesz.

Élőben jelentkezünk a tejtermelők keddi demonstrációjáról - Frissítve

2019. március 26. 06:41

A Penny Market Kft. – többszörös előzetes egyeztetés ellenére – drasztikusan alacsony, 135 forintos áron dobott piacra egy szlovákiai import UHT tejet 2019. március 21-én, emiatt ma reggel 8 órai kezdettel a Penny Market Kft. alsónémedi központja előtt tüntettek a tejtermelők.