Zöldség-Gyümölcs

Spárgát is vethet az ősz első hónapjában – szeptemberi kerti munkák

Agrofórum Online

Közeleg az ősz és ezzel a kertekben is egyre több a feladat. Nem csak a betakarítással kell foglalkozniuk a szorgos gazdáknak, ideje elgondolkodni például a gyümölcsösök fiatalításán, bővítésén is. Emellett pedig egyes növények vetése a szeptemberi időszakra esik ugyanúgy, mint néhány növényvédelmi feladat is.

Szeptember az a hónap, amikor a zöldségeskertekből a legtöbb zöldségnövény betárolásra kerül. Ez az időszak a burgonyatermelőknek a legfontosabb, folytatódik ugyanis a burgonya betakarítása, tisztítása és betárolása. A burgonya kiásását követően a burgonya lombjával több dolgot is tehetünk. Az egészséges növényi részeket a komposzthoz adagolhatjuk, de ha betegség jelei láthatóak a burgonya lombjain, inkább a fertőzött növényi részek elégetése a célravezető a kórokozók terjedésének megakadályozása érdekében.

A késői paradicsomfajták betakarítása is folytatódhat szeptember hónapban, emellett azonban növényvédelemmel is kell még foglalkozni. A téli káposztát ugyanis még károsíthatják a káposztalepke hernyói, az észlelt károsítókat semmisítsük meg. A korai káposzta palántázása is ebben a hónapban végezhető el.

A spárga iránt manapság egyre nagyobb a kereslet, termesztésével is sokan kezdenek foglalkozni. A különleges zöldségnövény telepítési ideje az őszi időszak, akár már szeptemberben is meg lehet kezdeni a növény vetését. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy a spárga majd csak a harmadik évtől fog termést adni, addig nem érdemes szedni, hagyni kell megerősödni a sípokat, a spárga fogyasztható részeit.

A gyümölcsösben a szeptember hónap még a nyári metszési munkálatok lezárásáról szól. Javasolt ezeket a feladatokat még a hónap végéig befejezni. Emellett a körte- és az almafákat alaposan szemügyre kell venni és amennyiben mézgásodás jelei láthatóak, kezelni kell az érintett sebeket. Ugyanezeken a fákon akár lisztharmat fertőzés jeleire is felfigyelhetünk. A beteg ágvégeket el kell távolítani, majd a betegség megfékezése, továbbterjedésének megakadályozása érdekében el kell égetni őket.

Az üvegházakban egy igen fontos időszak veszi kezdetét szeptemberben. Ugyan az időjárás még nem mutatja a komor, hideg, őszi képét (általában), ettől függetlenül meg kell kezdeni az üvegházak fűtési rendszerének ellenőrzését, próbafűtés elvégzése is indokolt ebben az időszakban. Emellett a téli salátafélék üvegházi vetését is ideje elvégezni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bajban az európai gyümölcsfeldolgozók

2020. szeptember 28. 08:17

A koronavírus terjedése miatti válság hatására a gyümölcsfeldolgozókban hiányzott a betakarítási munkálatokat végző idénymunkások egy jelentős része Nyugat-Európában ebben a szezonban.

A tavaszi fagyok miatt szálltak el a gyümölcsárak

2020. szeptember 20. 08:20

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

Folytatódott a gyümölcsök ütemes drágulása

2020. szeptember 14. 10:47

2020. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál.

Figyeljünk a gyümölcs- és a szőlő szaporítóanyagok kitermelési határnapjára

2020. szeptember 10. 10:47

A szabadgyökerű gyümölcsfaiskolai és szőlőiskolai ültetési anyagok termelési ciklusa ősszel, a növényállományok kitermelésével zárul.

Erős a levéltetvek kártétele - nagy az esélye a vírusfertőzések átadásának

2019. november 5. 06:37

A növények fejlődésével párhuzamosan az őszi káposztarepcében, az árpában és a búzában egyaránt erős levéltetű-fertőzés kialakulásának lehetünk szemtanúi.

A repce őszi kártevőközösségének sajátságai

2018. november 4. 08:30

A repcét károsító kártevők közössége rendkívül népes, de ezek közül is az ún. juvenilis, őszi vegetációs periódusban támadók a legfajgazdagabbak. A csoport legjelentősebb kártevői, kártevő csoportjai a keresztesek földibolhái, a kis káposztalégy, a nagy repcebolha és a keresztesek levéldarazsai. A polifág kártevőként a mezei pocok, míg kisebb jelentőségű fajokként a repce-gubacsormányos és a honvédbogár említhetők.

Biztos lehet a Zamir és a Mavrik hatékonyságában

2019. február 18. 09:17

Megállapítható, hogy a vizsgált kombinációkban történő kijuttatásuk nem jelent kockázatot a méhekre.

A magyaroknak NAGYOBB van, mégis JOBBAN kihasználja az adottságait ez a picike ország a BUSA KS segítségével!

2020. május 12. 10:24

Hollandia, az ország, ami fentről szemlélve egy óriási patcheworknek tűnik. Amerre a szem ellát mindenütt szigorúan rendezett mezőgazdasági területeteket látunk.